Connect with us

Kerítésen innen

Orbán Viktor újratölti a Soros-ágyút —  ránklöttyintik a legújabb nemzeti konzultációt

orbán
Megosztás

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli igehirdetésének középpontjában ismét a már megszokott öndicséret állt. 

„Megszámlálhatatlan” éve a csúcson

A miniszterelnök kicsit elérzékenyülve gratulált önmagának abból az alkalomból, hogy éppen ma van tíz éve alakult meg  a második Orbán-kormány.

Összeszámolni is nehéz, annyi kormányzati év van mögöttünk”

-jegyezte meg szerényen, majd egy meglehetősen szubjektív összefoglalója következett az „elmúlt 10 év”-nek, amiben hatalmas dicshimnuszt kapott az egyébként szakdolgozat hamisítóként is elhíresült volt köztársasági elnök mellett a 13-as számtól babonásan irtózó főközgazdász MNB elnök is, egyszóval együtt a nagy csapat!

Demagógia nélkül nem megy? Nem!

Ezt követte némi mindenki könnyzacskóját célba vevő demagógia:

Falusi gyerek vagyok, úgy neveltek, hogy én nagy nemzetnek vagyok a gyereke. És előbb-utóbb eljön az az idő, amikor ezt meg lehet mutatni”.

A vírushelyzet világszínvonalú megoldása után jöhet az újabb nemzeti konzultáció, ha már az előzőt elsöpörte a járvány.

És megint konzultálunk!

A péntek délután induló konzultáció főtémája a járvány és az ország gazdasági újra indítása lesz, de azért, csak, hogy ne legyen hiányérzetünk bele ácsolnak egy kis sorsozást is, lesz ugyanis egy olyan rész, ami azt kérdezi, akarja-e Ön  hogy a Soros-örökkötvényt bevezessék?

A  miniszterelnök nem veti el élből a kötvény ötletét, de alaposan meg kell vizsgálni mert szerinte  hitelt a szegény országok fizetik majd vissza a gazdagok helyett.

„Ez azt is jelenti, ha például az olaszok nem tudják fizetni, akkor nekünk kell. – Egy olyan útra lép az európai történelem, amelyen még nem jártunk – mondta. Mivel 30 évre szólna a hitelfelvétel, még az unokáink feje felett is ott lebeg a lehetőség, hogyha valaki nem tudja visszafizetni a hitelét, akkor azt a magyaroknak kell. Higgadtan kell erről dönteni, hiszen évtizedekre meghatározhatja az ország jövőjét.”

-idézi az érvelést a Magyar Hang.

Orbán Viktor ismét úgy viselkedett a rádiójában, méghozzá riporteri segédlettel, mint a rossz gyerek, aki igyekszik maga magyarázni tetteit, és olykor-olykor még meg is dicsérni a legrosszabb ötleteit, ahogy tette ezt Orbán amikor az interjú(?) egy pontján az

elmúlt 10 év”  legjobb döntésének nevezte a világszerte visszatetszést keltő felhatalmazási törvényt, amit most egy demagóg trükkel vissza is ad és meg is tart.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük