Budapesti hétköznapok
Orbán Viktor: váratlan békemissziós akciók jöhetnek
Visszatért az ősz és vele együtt megszűnt a nyári hektikus, hol igen, hol nem orbáni Kossuth Rádiós péntek reggeli észosztás is, itt a stabilitás. Lássuk mit üzent ma a miniszterelnök az ő népének!
Orbán elkötelezett semlegessége
A magyar politikában a semlegesség kifejezést az elmúlt 100 évben gyakran használtuk, de ritkán hoztuk összefüggésbe a gazdasággal – jelentette ki Orbán Viktor miniszerelnök a Kossuth Rádióban. Szerinte azonban az elmúlt hét legizgalmasabb nemzetközi eseménye az, hogy az Európai Központi Bank korábbi elnöke az EU felkérésére elkészített egy nagyszabású tanulmányt. Azt kérték tőle, értékelje az európai gazdaság helyzetét, vázoljon javaslatokat. Ebből az derül ki, nagy a baj, óriási versenyképesség-vesztést szenvedünk el.
A kormányfő közölte, amit „mi Magyarországon világ-rendszerváltásnak mondunk”, tegyük hozzá ezt Orbán Viktoron kívül senki nem emlegeti Magyaroroszágon sem, Ázsia felemelkedése, a vele való verseny kihívása szerinte is kétségkívül létezik. – Vagy azt mondod, hogy jó, benevezünk, ha az ellenség 120 kilót nyom, mi meg 80-at, akkor edzünk. A másik, hogy diszkvalifikáljuk – fejtegette. Kiemelte, az EU a blokkosodás felé hajlik, de ez Magyarország számára tragédia lenne. A kormány álláspontja szerint hazánknak versenyeznie kell, a kihívókat meg kell érteni, fel kell javítani a teljesítményünket. A miniszterelnök egyben sajnálatát fejezte ki, hogy ez a jelentés nem kapott nagyobb visszhangot a magyar nyilvánosságban, de – jegyezte meg –
„az intellektuális tartalom az idő előrehaladásával zsugorodik”.
A miniszterelnök bizakodó
A kormányfő azzal kapcsolatban, hogy az árstop miatt a napokban elítélték Magyarországot, leszögezte, ezek rossz gondolatok, az Európai Bizottság gazdasági tévedései. A miniszterelnök azt is közölte, „fű, fa, virág, tücsök, bogár” előkerül a magyar gazdaságról folytatott eszmecserében. Majd leszögezte, a magyar gazdasági növekedés az Európai Unió átlagát meghaladja, „növekedés szempontjából jól állunk”, az infláció 3 százalék alá szorul vissza, a beruházási mutató jobb, mint az EU-s átlag. A fogyasztással kapcsolatban – folytatta – annak is van előnye, ha az emberek takarékoskodnak, és annak is, ha fogyasztanak, emellett pedig soha annyi magyar nem nyaralt, mint idén.
„Ezek mind olyan számok, melyek bizakodásnak adnak okot”
– szögezte le. A magyar gazdaság összes adatát elemezve a kormányfő szerint azt lehet mondani, hazánk a nekilendülés küszöbén áll, és túl van a nehezén. Egyvalami, a háború tudja keresztülhúzni a számításaikat – tette hozzá.
Csak óvatosan a bérekkel
Orbán Viktor kiemelte, a bérekről való beszéddel óvatosan kell bánni, mert ha a bérnövekedés nem észszerűen történik, „a könnyű jó hír után jön a másnaposság és a fejfájás”. A vállalkozók ugyanis – ha nem tudják kitermelni a bért – elbocsátásokba kezdenek vagy visszafogják a fejlesztéseket. Ezért szerinte a legjobb, ha erről azok döntenek, akik csinálják, vagyis a munkavállalók és a munkaadók állapodnak meg. Az elmúlt években a kormánynak sikerült elérnie, hogy megegyezzenek, most is ez a terv.
Váratlan békemissziós akciók jöhetnek
A miniszterelnök ezt követően arról beszélt, a világ normális gondolkodású része mindig békepárti volt, így nekik a békemisszióval azt kellett elindítaniuk, hogy végre Európa is elkezdjen gondolkodni a béke lehetőségéről. Szerinte ugyanis beásták magukat az európai vezetők a háborúba, ami háborúpárti Európát eredményezett. Mindenkinek az az érdeke, hogy tűzszünet legyen, és béketárgyalások – ismételte meg. Úgy véli, ezt a gondolatot indította el a békemisszió, enélkül a vita el se indult volna a békésről. Most pedig egyre több országról derül ki – folytatta –, hogy szívesen csatlakozna a béketáborhoz. A német kancellár például már olyanokat mond, amiért három hete „megnyúzták volna a német médiában”.
„Vannak még a tarsolyomban békemissziós akciók, a következő időszakban is lesznek váratlan kezdeményezéseink. (…) „Ha mi egyszer valamit megfogunk, azt nem engedjük el”
– jelentette ki.
A kerítéstől nézve
A kormányfő leszögezte, Magyarország önfelmentés, önsajnálat és nyavalygás helyett vett egy nagy levegőt, felépítette a kerítést. Aki nem ezt tette, az ma bevándorlóország, bevándorlóországgá váltak a nyugat-európai országok, ám ha Brüsszel a feje tetejére áll, mi akkor sem leszünk ilyenek. Most végre Németországban felébredtek, ezért mondtam, hogy „üdv a klubban” – jelentette ki. A miniszterelnök hozzátette, a nyugat-európai vezetőknek már csak egy lépést kellene tenniük: nem szabad büntetni azokat, akik meg is védik a határokat. Nem pénzt kell elvinni, pénzt kell adni a munka folytatásához.
„Nem úgy néz ki, hogy ezt holnap sikerül diadalra vinni, de ha mi egyszer valamit megfogunk, azt nem engedjük el. Fizetni fognak, ez idő kérdése. Lehet, hogy egy év, lehet, hogy három, lehet, hogy öt, de ezzel a pénzzel tartoznak, és ezt ki kell fizetniük”
– szögezte le.
Pofonosztás
Majd kifejtette, a német kancellár nem magától jutott a következtetésére, hanem mert migránsok megkéseltek békés választópolgárokat az utcán, már nem tudják kifizetni a rossz politikájuk költségeit, és az emberek felháborodtak. Ez a demokráciának egy sikere – összegzett a kormányfő.
(Cikkünk a Népszava ismertetőjének alapján készült.)
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó