Connect with us

Banánköztársaság

Orbánékat ki kell hajítani, mint macskát…

Megosztás

Már nagyon késő, de még talán megállítható. Holnap már ő fog diktálni, ha minden így megy tovább.

A legócskább módon zsidóznak

Szövegük napról napra egyszerűsödik – ha az egyáltalán lehetséges: Soros… Méltánytalan dolog ez, de nem érdemes már szót vesztegetni rá. Egyetlen dolog fontos és nyilvánvaló: a legócskább módon zsidóznak.

A hecckampány mindent felül-, illetve alulmúl

Hát hiszen régóta csinálják ezt – vagy 20 éve. (Közben persze nullatoleranciáznak meg temetőznek, zsinagógáznak…) De ez a mostani hecckampány ócskaságával és brutális hatékonyságával mindent felül-, illetve alulmúl. A hatékonyságban, az eredményességben benne van az a tény, hogy az ellenfelek elképesztően kíméletesen, elnézően, részben kifejezetten bratyizón bántak-bánnak a bandával.

Mert nem hajlandók az alapkérdést alapkérdésnek tekinteni – illetve nem hajlandók a problémában az alapkérdést fölismerni.

Meddig tűrjük?

Az alapkérdés pedig: meddig lehet hatalmon maradni – több mint 70 évvel a második világháború után – a folyamatos, végtelenített rasszista propagandával. Egyáltalán: meddig tűrhető el a rasszista propaganda.

Személyes véleményem szerint semeddig. Hiszen napnál világosabb: nem lehet normálisan élni ott, ahol a hatalom állandóan rasszista kampányt folytat. Úgy általában sem, vitatkozni pedig végképp nem – mert mindig kéznél a kiközösítő „érvelés”: most éppen a Soros.

Bűnös megalkuvás

Persze, a magyar ellenzék nagyon is bűnös ebben a kérdésben: bűnösen megalkuvó volt, és ma is az. Hány alkalom kínálkozott 1998 és 2002 között(!), hogy annak deklarálják Orbánt, ami már akkor is volt: szalonképtelennek… Például akkor, amikor a Vasárnapi újságban kedvencének merte nevezni azt a Demokratát, amely a saját, náci-nyilas jellegű anyagain kívül hetente adta közre a Gede testvérek „klasszikus” kiadványainak reklámjait…

Követelni kell az uszítás befejezését

Hányszor kellett volna kiállni azzal a követeléssel, hogy a hatalom azonnal hagyjon föl a rasszista propagandával? Bizony, sok alkalmat mulasztott el az ellenzék, és ezzel a magatartással maga tette elfogadottá, „szalonképessé” az elfogadhatatlan, szalonképtelen dolgokat.

Hiszen most is: mióta kellett volna már közösen követelni a mind nyíltabb és egyre brutálisabb uszítás befejezését! 2010 óta hány alkalom kínálkozott, hogy a szalonképtelent annak mondják, ami..?

Európa sorsáról lehet szó

És a Néppárt – legjobb esetben is – a magyar ellenzék módjára viselkedik. A legjobb esetben, mondom: mert ok van annak föltételezésére, hogy sokan nagyon is egyetértenek az Orbán-bandával.

Pedig Európa sorsáról lehet szó. Egyre többen vannak, akik – tapasztalva a határozott ellenállás teljes hiányát – töprengeni kezdenek: vajon nem Orbánt kell-e követniük. Hiszen végül mindig neki van „igaza”; hiszen mindig mindenkit átver, hülyének néz.

Csak addig lopnak, amíg hatalmon vannak

Orbán és bandája építeni képtelen – de szétverni, amit mások építettek, nagyon is képes.

És persze lopnak is – arcátlanabbul, mint bárki más. És fognak is, amíg hatalmon vannak. És mindent „megmagyaráznak”, bármit meg is ígérnek, egy csöppet sem törődve azzal, hogy hitelesnek tűnjenek; mindenről azt hazudják, hogy  legalább részben  már „elintézett” dolog… És ha nem, hát Soros…

„Ezek” nem változnak, illetve napról napra pofátlanabbak lesznek.

Amíg szóba állnak velük.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük