Connect with us

Kerítésen innen

Orbáni „parancsolat”: 310 milliót ad a kormány az Antióchiai Szír Maronita Katolikus Egyháznak

Megosztás

Az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány nem tud annyira szegény lenni – persze ez csupán egy feltételezés – hogy ne ígérne az Ön pénzéből milliókat. Pénteken éppen egy libanoni egyháznak.

penz
Megosztás

Az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány nem tud annyira szegény lenni – persze ez csupán egy feltételezés – hogy ne ígérne az Ön pénzéből milliókat. Pénteken éppen egy libanoni egyháznak.

Kedvezményezett: Antióchiai Szír Maronita Katolikus Egyház

pénteki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy az Orbán-kormány a szülőföldjük térségében maradt közel-keleti keresztény és más üldözött vallási és nemzetiségi kisebbségekhez tartozó családok megsegítéséréért

310 millió forintot ad

az Antióchiai Szír Maronita Katolikus Egyház Libanonban, Kessrouan régióban tervezett projektjeinek megvalósítására.

szir-templom

fotó: 168ora.hu

Az Orbán Viktor által szignált kormányhatározat szerint a pénzt Varga Mihály pénzügyminiszternek kell előteremtenie, amit adomány formájában kell biztosítania.

Augusztusban 1 millió euróról szólt a fáma

kover


Kövér László, az Országgyûlés elnöke (j) fogadja Béchara Boutros Rai libanoni maronita pátriárkát a Parlamentben 2018. augusztus 21-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Béchara Boutros Rai bíboros, a Maronita Szír Katolikus Antióchiai és egész Kelet Egyházának pátriárkája  maronita pátriárka hivatalos látogatásakor – 2018. 08.22. –  Joanna Azzi libanoni nagykövetasszony és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közösen jelentették be, hogy a magyar kormány az üldözött keresztényeket megsegítő programján keresztül egymillió euró adománnyal támogatja a libanoni keresztények helyben maradását elősegítő programot.

semjen


Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (j) és Béchara Boutros Rai, Libanon maronita pátriárkája (b) tárgyalásaikat követõen doorstep sajtótájékoztatót tartanak a Parlamentben 2012. október 1-jén.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A keresztényeket megsegítő projekt egy családsegítő központ és egy elsősorban nőket oktató szakképző tanműhely létrehozását célozza meg.

Mézesmadzag, vagy korbács az egyházaknak – a nemzeti kormány dönt

Semjén: lakossági igény esetén az egyházak további intézményeket is átvesznek

Papi lázadás az Orbán-művek ellen – mi lesz így a hálamisékkel?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük