Connect with us

Kerítésen innen

Orbánia volt, van és lesz is adóparadicsom

Megosztás

Az LMP szerint Magyarország továbbra is adóparadicsom marad azzal, hogy mentesült a globális minimumadó bevezetése alól.

Megosztás

Az LMP szerint Magyarország továbbra is adóparadicsom marad azzal, hogy mentesült a globális minimumadó bevezetése alól. A párt ezért a társasági adó kétkulcsossá tételét kezdeményezi.

Kinek jó ez?

Adóparadicsomban nem jó élni, mert csak egy vékony uralkodóréteg gazdagodik, a nép szegény marad – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Süveg Anna, az LMP szóvivője.
A politikus örömhírnek nevezte, hogy megszületett a megállapodás az uniós helyreállítási alapból az országnak jutó forrásokról, szerinte mégis vesztesei vagyunk az egyezségnek.

A mesterségesen gerjesztett lefelé tartó adóverseny egyetlen nyertese ugyanis a multinacionális nagytőke

A párt ezért kétkulcsossá tenné a társasági adót: 500 millió forint nyereség felett 25 százalékot fizettetnének a nagyvállalatokkal. Ahogy elmondta,

a multik sok esetben a 9 százalékos adót sem fizetik be a kormány által biztosított kedvezmények miatt.

Az LMP nemcsak a multikat vonná be a közteherviselésbe a jelenleginél lényegesen nagyobb mértékben, hanem a valódi teljesítmény nélküli, kormányközeli,

„a NER által profitábilissá tett” cégeket is

– mondta. Süveg Anna kifogásolta, hogy például a Csányi Sándor tulajdonában lévő Bonafarm a százmilliárdos nyeresége után mindössze 1 százaléknyi adót fizetett.

Háttér: adóparadicsom

Adóparadicsomnak nevezzük azokat az országokat, írja az  enciklopédia.hu, ahol kedvező adózási feltételeket biztosítanak a gazdasági szereplők számára. Az adóparadicsomok gyakran kis, elszigetelt országokban alakulnak ki, ahol a gyenge természeti adottásgok miatt kis jövedelemet hoz a mezőgazdaság és az ipar. Az ilyen országok a turizmus mellett többek között az idegen tőke vonzásából tudják fenntartani magukat. Az adóparadicsomok rendszerint egymástól eltérő, de a vállalatok számára rendkívül kedvező engedményeket tesznek, amellyel számos vállalatot vonzanak magukhoz.

Néhány gyakori kedvezmény:

  • minimális összegű társasági adó,
  • minimális bejelentés kötelezettségek az állam felé,
  • nem kell nyilvánosságra hozni a tényleges tulajdonosok és vezetők nevét,
  • a közgyűléseket bárhol (akár telefonon is) meg lehet tartani.
  • Előfordul még, hogy nem, vagy csak minimális összegű személyi jövedelemadót kell fizetni. Ehhez azonban át kell települni az adott országba.

Kapcsolódó

Szerző