Connect with us

Blogbazár

Ördögi terv bontakozott ki a fülem hallatára – nem tudhatták, hogy kiválóan halandzsázok magyarul ….

Megosztás

Megmondom az őszintét, ennek is eljött az ideje. Karácsony közeledvén nagyon megsajnáltam – rövidesen – rongyos húsz milliárdból kialakított szerény palotába költöző, plebejus kormányfőt. Talán, talán, csak Szent Istvánt lehet vele majd a történelmünk fényes lapjain együtt említeni.

Megosztás

Megmondom az őszintét, ennek is eljött az ideje. Karácsony közeledvén nagyon megsajnáltam – rövidesen – rongyos húsz milliárdból kialakított szerény palotába költöző, plebejus kormányfőt. Talán, talán, csak Szent Istvánt lehet vele majd a történelmünk fényes lapjain együtt említeni.

Sajnos István királyunkat személyesen nem volt szerencsém ismerni,

így igazságot sem tudok szolgáltatni. Ahogy őseimtől hallottam, úgy emlékszem – lehet rosszul – ő is valahol Felcsút közelében született, stadiont ugyan nem, de földvárat, vagy hasonlót ő is emeltetett, a területen. Egyes –a történész nagyasszony által még nem hitelesített–okiratok szerint, a sok bástyás erődítmény, a foci szentélye helyén állhatott. Jelenleg is folynak az ásatások, -tudják a TAO pénzből–, rövidesen szenzációs bejelentés is várható. Mondják,talán itt volt királyaink koronázási szertartása is, évszázadokon keresztül. Lehet, hogy nem csak az űrállomás lesz a stadion mellett az új főváros nevezetessége.

Nem szeretném szerény és akár még vitatható történelmi ismereteimmel elkápráztatni a kedves olvasót, így rátérek a lényegre, miért is ültem a klaviatúra elé.

Tudják, én magam vagyok a tanú arra, hogy semmi hamisság nincs abban, amit a a Fidesz nagyeszűi állítanak. Nem is értem, miért hebegnek összevissza, hisz’ csak a valós tényeket mondják. Valóban egy világméretű, de lehet, hogy galaktikus összeesküvés van készülőben kis hazánk ellen. Órási bizniszről van szó, a nemzet gázszerelője által szorgos munkával összekalapolt milliárdok eltörpülnek, a tét nagysága mellett.

Honnan tudom?

Ha hiszik, ha nem, saját bőrömön megtapasztaltam. Ugyanis a közelmúltban elraboltak a debreceni Nagyerdőben tanyázó migráncsok. Csak ámultam, bámultam, hogy milyen luxuskörülmények között élnek. El sem hiszik, pedig szavahihető lennék. Két szép, barna szememmel láttam. Kábeltévé, a legszuperebb műholdas kütyük, luxuslakások, és közvetlen fénytávírós kapcsolat magával a Antikrisztussal, Soros Györggyel, aki természetesen itt is pénzeli őket. Mit pénzeli, tömi a zsebükbe a dollárt.

Olyan körülmények között élnek, hogy a Pasa parki feltaláló hozzájuk képest odúban lakik, nem is beszélve a lézerblokkolót imádó, igen szimpatikus arcú, egykor -volt táskahordozó, kiskorú gyermekének a budai házikójáról, ami nyomortanya lehet a nagyerdei luxushoz képest. A mi futsal sztárocskánk , 167 millcsiért, családi segítséggel vásárolt szerény vidéki lakja is elbújhat a háttérhatalom vezére által finanszírozott jóléttől. Mr. 20 százalék életnívóját pedig már nem is említem. Ugyan mióta a 83 éves mamácska disznót hizlal, fiacskája csillaga is felragyogott, de az még mind semmi. A Tiborcz família talán ha eldobható pelenkagyárat nyitna, akkor érne a luxus közelébe.

Mivel azt hitték, hogy nem értem miről beszélnek,

– nem tudhatták, hogy kiválóan halandzsázok magyarul – ezért fültanúja lehettem, mikor Soros úr egy spanja , fénytelefonon adta ki a pénzmogul utasításait a Nagyerdőben állomásozó migráncs had vezetőjének. Ördögi terv bontakozott ki a füleim előtt. Mit mondjak, hüledezve hallgattam, milyen galád összeesküvés készül Európa egyik legnagyobb hatalmú vezetője ellen, akiben a kontinens jövendőbeli és tévedhetetlen, kikezdhetetlen tekintélyű főnökét látják. Le sem merem írni a nevét..!

Képzeljék kiderült, hogy a háttérben a CEU-n képzett, több nyelvet beszélő ügynökök állnak, akik számos magyar civilszervezettel is szinte napi kapcsolatban állnak. Mit állnak, együtt szövik, mint a pók a hálót, a nép nagy fia ellen. Tanúja voltam egy olyan háttér egyeztetésnek is, amikor azt vették számba, kik azok a migráncsok, akik a következő tanévben, megkezdhetik tanulmányaikat a CEU legmélyebb pincéjében induló, szuperkémeket képző szakon. Az ő feladatuk lesz a nemzetközi migráncs üzlet bonyolítása, bevonva a Soros által mozgatott olasz maffiát is. Kiderült, hogy az itáliai úriemberek, éppen a gázszerelői piacon akarnak itt , nálunk terjeszkedni. Hirtelen, minden világos lett a sötét fejemben. A mi „örökös miniszterelnökünk” zsenialitása, hogy személyesen szerzett tudomást erről az akcióról, ezért gyorsan ellencsapással válaszolt. Tudják, mint egykor Napóleon, „kartácstűzzel”. Csak ezt a sok buta libsi nem tudja felfogni, őket nem a haza szent üdve, hanem a piszkos karvalytőke mozgatja.

Egy óvatlan pillanatban szerencsére sikerült megszöknöm,

így most közzé tehetem, -hogy tudja mindenki az igazat–mi is készül, a nemzetünk ádáz ellensége által vezérelt és pénzelt agyközpontban.Hiszen , amit láttam, az még azt is jóval felülírja, mint amivel a miniszterelnök fő-fő, netán még annál is főbb belbiztonsági tanácsadója naponta elkápráztat bennünket. Olyan éles ésszel bontja ki a valóság minden apró szeletét, hogy szinte issza a magyar, az igaz szót. Ha ismerné, mi is készül az erdő rejtekén kizárt, hogy nyugodtan tudna egy percet is aludni. /Lehet, hogy ura és parancsolója, még előtte sem fedte fel, mi is a való helyzet? / Talán, ő is olvassa a tanúvallomásomat, és intézkedik, hisz erre -esetleg még belügyminiszternek–született. Lehet, rövidesen kerítést is építenek a Nagyerdő körül, a TEK erre képzett legénysége, -esetleg még a nagybajszú magán fegyveres erejét is igénybe véve–őrjáratozik, éjjel és nappal.

Félek, nagyon félek, ma még fogalmuk sincs arról, hogy Soros, itt az erdőben a CEU egy kihelyezett tagozatát is tervezi elindítani, akik a háttérből koordinálják a haza, aki nem lehet ellenzékben, elleni utcai demonstrációkat. Hallottam, hogy még a tömegek szájába adandó rigmusok szövegét is Soros György hagyta jóvá, két szememmel láttam a szignóját. Higgyék el, számukra semmi sem drága, számukra semmi sem szent, ha a hatalomról, a pénzről, a svájci bankszámláról van szó. Egy klasszikust idézve ” a kozmopolita erők a nemzeti -keresztény értékekkel szemben indítanak támadást”.

Kedves Olvasó !

Ha eddig eljutott, akkor biztosan rájött, hogy amit írtam, az csak egy kitalált agyszülemény, köze sincs az igazsághoz. Ugyanolyan távol áll a valóságtól, mint azok az információk, amelyeket a Fidesz lakájmédia zúdít ránk, nap, mint nap, közpénzből. Csak azokon nem lehet egy jóízűt nevetni, hisz az ország lakosainak egy része tényként fogadja el a hamis híreket. Emlékszünk még a Márciusi Ifjak egyik követelésére? Segítek:

„Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.”

Itt az ideje, hogy végre megvalósuljon a magyar nép régi álma!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük