Connect with us

Sport

Óriási készültség közepette megérkeztek a magyar szurkolók Pozsonyba

Megosztás

Hatalmas rendőri készültség közepette 17 óra után néhány perccel megérkezett a pozsonyi pályaudvarra a Ferencváros labdarúgócsapatának szurkolóit szállító különvonat.

magyar szurkolók
Megosztás

Hatalmas rendőri készültség közepette 17 óra után néhány perccel megérkezett a pozsonyi pályaudvarra a Ferencváros labdarúgócsapatának szurkolóit szállító különvonat.

A Slovan Bratislava és a Ferencváros párharcának harminc évvel ezelőtti előzményeit ismerve indokolt is volt a készültség a szerdai Bajnokok Ligája-selejtező visszavágója előtt

Roman Mikulec, Szlovákia belügyminisztere már kedd délután írt a közösségi oldalán, hogy a „rendőrök felelősen készülnek a mérkőzésre”.

„A cél elsősorban az élet, az emberi egészség védelme és a közrend biztosítása” – olvasható a politikus Facebook-oldalán, egyúttal jelezte, a találkozón „biztonsági kockázatok” várhatóak a stadionon belül és kívül.

Mikulec szerdán délelőtt már nemcsak szlovákul, hanem magyarul is írt közösségi oldalán, ahol leszögezte, „mint minden sport, a futball is elsősorban a fair playről szól”.

Mindkét csapat szurkolóitól azt kérte, „viselkedjenek felelősen és emberségesen”

„Azt szeretném kívánni, hogy leljék örömüket a mérkőzésben, és civilizált formában élvezzék a 21. század futballját egy 21. századi országban” – írta Mikulec, aki üdvözölte a magyarországi szurkolókat is, majd leszögezte: „az az erőszak, amely a két futballklub 30 évvel ezelőtti, pozsonyi mérkőzését kísérte, nem ismétlődhet meg. Az erőszakos megnyilvánulásokat nem toleráljuk”.

A helyi rendfenntartó erők hatalmas, több száz fős létszámmal biztosították a pályaudvart és környékét

A készenléti osztagok mellett lovas rendőrök és vízágyúk is bevetésre készen álltak. A 800 ferencvárosi szurkolót szállító szerelvény, amelyen magyar rendőrök ügyeltek a biztonságra, 17 óra után néhány perccel futott be a szlovák fővárosba, néhányan megdobálták a peronon várakozó újságírókat és fotósokat, de ennél nagyobb rendbontás nem történt.

Begördült a vonat a pozsonyi pályaudvarra, erre néhányan még a szerelvényből üvöltöttek ki, hogy Fszopó szlovákok. A lentiek meg visszaszóltak: De hát, mi magyarok vagyunk!

A drukkerek fekete egyenpólóban érkeztek, amelynek jobb oldalán az FTC klubszíneinek megfelelően zöld-fehér csík futott végig vízszintesen, ezt az egyesület címere „zárta le”, a bal oldalon pedig a Magyarország címere után a piros-fehér-zöld nemzeti trikolor következett.

Felette az a szöveg volt olvasható, hogy „anti slovan”

A többnyire Magyarországot és a Ferencvárost éltető magyar szurkolókat aztán a pályaudvar előtti, kordonnal elzárt téren terelték össze, ott kiegészülve az autóval érkező drukkerekkel. Ezt követően felterelték őket különbuszokra, amelyek egyenesen a 2019-ben átadott, 22 500 fő befogadására alkalmas stadionba hajtottak. Az 1200 vendégdrukker már 18.30-kor megtöltötte a számukra kijelölt szektort.

Múlt szerdán a Slovan hátrányból fordítva 2-1-re győzött a Ferencváros vendégeként, a pozsonyi visszavágót 20.30-tól rendezik. A továbbjutó már biztosan csoportkörös lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.

Forrás: MTI

Szijjártó Péter: a pozsonyi nagykövetség hajnalig tart ügyeletet

Friss híreink

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: A Ferencváros 4-1-re nyert Pozsonyban! | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük