Őrizetbe vették Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb emberét – felvetődik a kérdés……

Gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb emberét – értesült a Telex. A portál úgy tudja, hogy házkutatást is tartottak egy rajtaütés során.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság egyelőre nem erősítette meg az értesülést.

A nagyváradi születésű Bige elsősorban műtrágyagyártásból szerezte vagyonát. A szolnoki vegyi üzemben ősszel azt állították:

két év alatt 17 alkalommal vonult ki a rendőrség ellenőrzést tartani.

Tavaly a gyár működését felfüggesztették, illetve Bigét két napig fogva tartották. A bíróság azóta kimondta:

a katasztrófavédelem jogtalanul zárta be az üzemet.

Bige akkor azt nyilatkozta, két barátján keresztül üzenték meg neki, hogy szabadon elhagyhatja az országot, de ha nem teszi, akkor börtönbe fog kerülni. Előszeretettel magyarázta a vizsgálatokat azzal, hogy ő nem része a NER-nek, illetve sokszor emlegette régi konfliktusát Csányi Sándor OTP-vezérrel. Az biztos, hogy a műtrágya-vállalkozó sok üzleti ellenfelet gyűjtött az évek során, állítólag a mostani ügy is egy volt üzleti partnerének a feljelentése alapján indult. A Csányi Sándorral vívott konfliktusának legnyilvánosabb eleme az volt, amikor a két üzletember a nádudvari KITE agrárintegrátor vállalkozás megszerzéséért folytatott versenyfutást.

“Folyosói pletykák”

Van egy másik megfejtés is. Nemzetközi szinten a cseh miniszterelnök Andrej Babis cégeivel konkurál a műtrágya piacon Bige cége, akinek jókedvéért szintén elintézne ezt azt Orbán Viktor.”

home office

2 hozzászólás

  • 2020.12.16 - 06:47
    Közvetlen hivatkozás

    Nincs ebben semmi különös, így működik a fidesz. Aki, vagy ami útban van valamiért, azt egyszerűen elsöprik az útból.

    Válasz
  • 2020.12.16 - 15:29
    Közvetlen hivatkozás

    Várható volt ezektol a görényéktől, hisz nem adta at nekik dalolva szarert húgyért! Mocskos egy országba elvünk, koruot vetetokjel es meg koruptabb hokdudvarral! Amig ezek hatalmon vannak addig becsületes ember kabdaba sem rughat! A gyilkossag sem áll toluk távol!😡😡

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük