Connect with us

Ez a nap

Elfogták a férfit, aki csőbombát küldött Sorosnak, Obamának, Clintonéknak és Robert de Nironak

Megosztás

Az Egyesült Államokban őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő küldött csőbombákat Donald Trump elnök bírálóinak.

őrizetbe vették
Megosztás

Az Egyesült Államokban őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt napokban ő küldött csőbombákat demokrata párti politikusoknak és Donald Trump elnök bírálóinak.

Az 56 éves Cesar Sayoc büntetett előéletű, 2002-ben azért ítélték el, mert pokolgéppel fenyegetőzött. Eddig összesen 12 robbanószerkezet érkezett, kapott Barack Obama volt elnök és alelnöke, Joe Biden, Hillary Clinton volt elnökjelölt, de Soros György milliárdos és Robert de Niro színész is.

„Az FBI laboratóriumának első vizsgálata fedett fel egy ujjlenyomatot, ami a Maxine Waters demokrata szenátornak küldött csőbombán volt. Megállapítottuk, hogy az ujjlenyomat Cesar Sayocé. A letartóztatás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy elhárult a veszély, hiszen lehetnek még más csomagok is úton a címzettek felé” – mondta az FBI igazgatója, Christopher Wray.

Cesar Sayoc a hatósági nyilvántartások szerint regisztrált republikánus párti szavazó, aki a közösségi médiában számos uszító hangvételű bejegyzést tett Trump politikai ellenfeleivel szembenI. A hatóságok lefoglalták a férfi fehér kisteherautóját is, amely Trumpot támogató matricákkal volt teletűzdelve, oldalán az amerikai elnök által többször bírált televíziót, a CNN-t becsmérlő felirat virított, valamint piros célkeresztbe fogott demokrata párti politikusok arcképei is ki voltak ragasztgatva.

A pénzügyi nehézségekkel küzdő, kisteherautójában élő férfi korábban amatőr testépítő volt és sztriptíztáncosként kereste kenyerét, s egészen Donald Trump színre lépéséig kevés érdeklődést tanúsított a politika iránt. Korábbi ügyvédje, Ronald Lowy zavarodott férfiként jellemezte, aki nehezen tudja kordában tartani érzelmeit. Az AP szerint Sayoc az interneten összeesküvés elméletek, álfelhasználók mikroblogjai nyújtotta megtévesztő információk és jobboldali honlapok híreinek „mérgező elegyét” fogyasztotta.

Az utóbbi hónapokban számos demokrata párti személyiség, a többi között Hillary Clinton és Barack Obama ellen kelt ki a Facebookon. Egyik legfrissebb Twitter üzenetében Soros Györgyöt becsmérelte, két nappal azt követően, hogy a hatóságok szerint levélbombát küldött a milliárdos címére.

Trump szerint nem hibáztatható azért, mert a csőbombákat küldő férfi a híve

Donald Trump amerikai elnök dicsérte az FBI munkáját és összefogást sürgetett.

„Nem engedhetjük meg, hogy a politikai erőszak meghonosodjon Amerikában. Mindent megteszek, amit az elnöki hatalom lehetővé tesz, hogy megállítsam, mégpedig minél hamarabb” – mondta.

Az amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy a feltételezett elkövető cselekedeteiért nem terheli felelősség. „Nincs helye hibáztatásnak” – hangoztatta Trump, mielőtt elindult volna egy észak-karolinai kampányrendezvényre.

Újságírói kérdésre felelve Trump kijelentette, hogy nincs oka a politikai rendezvényeken használt retorikáján tovább enyhíteni. Mint mondta, inkább lenne oka arra, hogy élesebb hangnemet üssön meg, mert a sajtó őt és a republikánusokat tisztességtelenül kezeli.

A csőbombák küldését eddig senki sem vállalta magára. A most őrizetbe vett férfi ellen öt pontban emelnek vádat, bűnössége esetén 58 év börtönbüntetést kaphat.

(Forrás: Euronews, MTI)

Kapcsolódó:

Frissítve! Trump végre elítélte a csőbombák küldözgetését

Mi a közös Sorosban, Obamaban és Clintonban? – bombát vitt nekik a postás!

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük