Connect with us

Kurír Kacsa

Őrizetben a gyújtogató

N. Szilárd
Megosztás

Hivatalos szervek közölték, hogy miközben éppen egy újabb állami rendezvény akart megzavarni, elfogták a régen keresett szkinhedet. N. Szilárd, alvilági nevén Rizsabiztos, most egy ideig nem jelent veszélyt a társadalomra.

Fellángolás

A férfi módszere, hogy régebben Fidesz-alelnöknek, mostanság honvédelmi államtitkárnyak adja ki magát, így férkőzik be fontos állami és pártrendezvényekre, ahol időnként passzívan, csak mint esztétikai környezetszennyezés zavarja meg az ünnepélyes alkalmat, máskor tettlegességgel is kísérletezik.

Ez utóbbi tevékenysége közben csapott le vasárnap a jellegzetes alkatú, korpulens külsejű, megtévesztésből jól öltözött elkövetőre a terrorelhárítás.

Miután a férfi kihallgatása alatt zavart viselkedést mutatott, a nyomozók hatósági pszichiátert hívtak, aki megállapította, hogy zavarodott személyiségről van szó, így őt a terrorelhárítás épületéből egyenesen – egy biztonsági okokból meg nem nevezett – egészségügyi intézet pszichiátriájára szállították.

Győrfi Pál, a mentők szóvivője csak annyit volt hajlandó hozzáfűzni az esethez, hogy a beteg kivizsgálását az intézet szakorvosai haladéktalanul megkezdték.

A negyedik Orbán-kormány honvédelmi minisztere, dr. Benkő Tibor közleményben fejezte ki köszönetét a terrorelhárítóknak, hogy megakadályozták a férfit az újabb rendbontásban, hiszen mint az a helyszíni fotóból is kiderül, éppen gyújtogatással készült megzavarni a Magyar Honvédség napjának magasztos eseményét.

N. Szilárd állapotáról igyekszünk a továbbiakban is beszámolni.

(Forrás: Kurírkacsa (Ál)Hírügynökség)

Kapcsolódó

Németh Szilárd bevetette a menekültek ellen Piedonet is

Németh Szilárd lélekben Csíksomlyón, testben Illényi Katicával múlatta az időt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük