Connect with us

Kerítésen túl

Orosz-ukrán háború percről percre 3. – Cikkünk folyamatosan frissül!

Megosztás

Második napja visel hadüzenet nélküli háborút Oroszország Ukrajna ellen. Természetesen igyekszünk továbbra is, ahogy eddig is tettük,  követni az eseményeket, és a legfontosabb történésekről beszámolni.

Megosztás

Második napja visel hadüzenet nélküli háborút Oroszország Ukrajna ellen. Természetesen igyekszünk továbbra is, ahogy eddig is tettük,  követni az eseményeket, és a legfontosabb történésekről beszámolni.

Embercsempészek Kárpátalján

Szerda: 17-09  A mukachevo.net híre szerint vasárnap négy embercsempész ügyében hozott döntést a Nagyszőlősi Járási Bíróság. A portál a Munkácsi Határőrosztag sajtószolgálatának tájékoztatójára hivatkozva közli, hogy az embercsempészettel megalapozottan gyanúsítható személyeket Nagyszőlősön fogták el és február 19-én hivatalosan is meggyanúsították őket. Vasárnap már bíróság elé is álltak. A járási ítélőszék döntése értelmében 60 nap előzetes fogva tartásra lettek ítélve. Igaz, egyikük 198 ezer, három bűntársa fejenként 124 000 hrivnya óvadék ellenében szabadlábra helyezhető. Amennyiben bűnösnek mondja ki őket a bíróság, úgy öttől hét évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

Kibervédelem

Szerda: 15-20: Több kormányhivatal szervere ellen történt támadás, közli a tsn.ua. Jelenleg nem működik a Legfelsőbb Tanács, a Miniszteri Kabinet és a külügyminisztérium honlapja sem. De nehézségek adódtak a védelmi, a belügyi tárca és a belbiztonsági szolgálat honlapjának működésében is. A legutóbbi kibertámadások a Privat és az Oscsadbank ellen irányultak.

mukachevo/KÁRPÁTHÍR

Szerda: 06-20 EU-s tisztségviselők a Politicónak nyilatkozva elmondták, hogy a CRRT-t alkotó tagállamok az ukrajnai helyzetre való válaszként a kíbervédelmi  csoport aktivizálásáról döntöttek, amely az Oroszországból érkező, egyre fokozódó kibertámadások azonosításában és elhárításában fog segíteni az ukrán hatóságoknak. Margiris Abukevičius, a litván honvédelmi minisztérium miniszterhelyettese ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a részletek egyelőre kidolgozás alatt vannak, így az sem dőlt még el, hogy a szakértők Ukrajna területéről fognak-e dolgozni.

Kárpátalja

Kárpátalján is félnek az emberek az orosz-ukrán háborútól, mert a magyarlakta területekre is bármikor megérkezhet a katonai behívó parancs, különösen az után, hogy az elnök már bejelentette a célzott (nem általános) mozgósítást. Akik tehették, már korábban külföldre költöztek egy jobb élet reményében, ám egy Ukrajna elleni átfogó orosz támadás újabb menekülthullámot indíthat el Európa felé. Az ATV Híradójának riportja.

„Hogyne félne félne, mindenki fél”

– ezt állítja egy kárpátaljai férfi, akivel a magyar-ukrán határ innenső oldalán, Beregsuránynál beszélgetett híradónk. Szerinte azóta, hogy az orosz csapatok átlépték az ukrán határt, a magyar határ közelében is megrémültek az emberek. Leginkább attól tartanak, hogy a fiatalokat újra besorozzák, akárcsak néhány évvel ezelőtt. Már az a rémhír terjed Kárpátalján, hogy a 20 és 45 év közötti férfiak nem hagyhatják el Ukrajna területét.

Az eddigi legerősebb üzenet Putyinnak

Szerda: 9-37  Nincs értelme a találkozónak Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, miután Oroszország katonai csapatokat küldött Kelet-Ukrajnába – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden.

A Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón Blinken úgy fogalmazott:

“Most, hogy látjuk, az invázió elkezdődik, és Oroszország egyértelműen kinyilvánította, hogy teljesen elutasítja a diplomáciát, jelenleg nincs értelme ennek a találkozónak.”

Az amerikai tárcavezető elmondta: levélben értesítette orosz hivatali partnerét, hogy lemondja a találkozót.
A korábbi tervek szerint Blinken csütörtökön, Genfben találkozott volna Lavrovval. 

 

háború

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Rendkívüli! Beindult a totális háború!- Orosz-ukrán háború percről percre 4. - cikkünk folyamatosan frissül - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük