Országunkat egy lóért

Akárhonnan nézzük, az oroszországi (részlegesnek mondott) mozgósítás bizonyosan azt jelenti, hogy a hivatásos orosz hadsereg nagy bajba került, amely – úgy tűnik – immár nem az egész világon, hanem csak Ukrajnában a második legnagyobb katonai erő.

Sőt!

Hiába a rengeteg tömegpusztító fegyver az orosz silókban, igen ellentmondásos lenne velük úgymond felszabadítani azokat a területeket, ahol az éppen felszabadítandók élnek. Már ha egyáltalán ott vannak, ugyanis az Ukrajna egyötödét megszálló oroszok támadásai miatt az ukrán lakosság ugyancsak egyötöde külföldre menekült, Oroszországba hurcolták, és ki tudja hányan Ukrajnán belül kerestek máshol fedezéket. Sok más szempont mellett ennek fényében kell értelmezzük úgy az orosz atomfenyegetés, mint a megszállt területeken tervezett népszavazások kérdését, továbbá a szankciók ügyét is! Egyes politikai nyilatkozók úgy csinálnak, mintha az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók most születtek volna, avagy jelenleg mind teljesen érvényben lennének. Kétségtelen, mostanában futottak fel a 2014-től kezdve meghirdetett embargós intézkedések, de még messze vagyunk a kicsúcsosodástól.

Az oroszok ez év végéig bátran kereskedhetnek sok mindennel,

így például olajjal, a gázzal korlátozás nélkül, már ahova tudnak szállítani, és feltéve, hogy ugyanott vevőket is találnak. Például Magyarországra minden akadály nélkül szállíthatnak, s a hírek szerint szállítanak is, habár gázt nekünk se nagyon. Ámde, ha például az orosz olaj ára az embargó miatt csökkent világszerte, akkor Magyarországnak elvileg pont a szankciók fenntartásán kéne fáradoznia, hiszen a majdani olajtilalom alól nekünk felmentésünk van, amiből elvileg tetemes hasznot húzhatnánk.

Aki viszont úgy gondolja, hogy ezek a szankciók nem fájnak Oroszországnak, azok figyelmébe ajánlom

az orosz gazdaság drámai zsugorodását, az ország külpolitikai elszigetelődését, továbbá a kezdeti nagy bevételeik gyors apadását, ami nem mellesleg abból fakad, hogy az EU bár nem vette szankciók alá az oroszoktól jövő gázszállításokat, sőt, fizetett, fizet és fizetne, mint a katonatiszt. Azok leállításáról bizony Moszkva döntött. Nevezhetjük persze ezeket kölcsönös szankcióknak. A kezdeti sokkhatás viszont ma már részben kifutó tétel a piacokon, s a hatalmas árugrások iránya most éppen süllyedőben van. Egész pontosan az olaj dollárban mért világpiaci ára hetek óta a 2013/14-es szint alatt tanyázik, tehát a Krím megszállása, azaz a bármiféle szankciók előtti mérték alatt van.

Az energia-árak robbanása ugyanis nem a szankciók felpörgetése óta történt, hanem azok előtt indult,

hiszen már tavaly szeptemberben érkeztek az egyre rosszabb hírek. Akkor, amikor még fel sem merült az Ukrajna elleni háború. A magas árak alapvetően inkább kötődnek a klímaválsághoz, vagy a világ demográfiai állapotához, ám kétségtelen, erre rárakódik a háború ugyancsak borzalmas hatása. Elemzők sora mondja ki, hogy a háború végeztével, avagy a szankciók esetleges oldásával sem térhetnénk vissza oda, ahonnan a Covid ‘anno’ kirobbantotta a földkerekséget. Mások viszont hisznek az olcsó energia visszatértében, nem utolsó sorban Kína problémai folytán. Nem tudni ugyanis, milyen leállásokba torkollik a világ legnépesebb országának “zéró-covid” politikája, de ennél is többen rettegnek a tényleg kidurranni látszó kínai ingatlan-lufitól, ami netán bedöntené a globális nyersanyagárakat. Ezenközben a világ lakosságának bő egyharmadát jelentő India és Kína egyértelműen kihátrált Putyin támogatása mögül. Természetesen továbbra is vásárolnak alapanyagokat Oroszországtól, ám ez a néhány üzletkötés az oroszok látható nehézségein szinte semmit nem változtat

A nyugati szankcióknak eddig is az volt a célja, hogy korlátozzák Oroszország háborús képességeit

Soha, semelyik felelős európai, vagy amerikai politikus nem várta ezektől a háború azonnali leállítását, sokkal inkább a fokozatos és folyamatos szorítás útját választották. Az újabb szankciós csomagok egy-egy újabb és újabb srófot jelentenek, ami egészen addig fokozható, amíg Putyin rezsimje tényleg lebénul. Példaként említhetjük, hogy a szankciók ma még nem terjednek ki a biztosítási ágazatra, márpedig ha a nagy nemzetközi biztosítótársaságok elállnak az orosz nyersanyagokat szállító hajók biztosításától, azzal kemény pontot tehetnek Moszkva bevételeire.

Hiába állítja tehát a magyar kormány,

hogy a drágaság oka a szankciókban rejlik, hiába kedveskedik Putyinnak, ebből szemmel láthatóan semmilyen előnyt nem tudott faragni. Sőt, Orbán azt kockáztatja, hogy a magyar külkereskedelem is előbb-utóbb becsúszhat a szankciók alá. Mindazonáltal az embargós politikák önmagukban tényleg nem tudják leállítani az öldöklést. A háborúk gyakran úgy és akkor érnek véget, amikor az agresszor mögül kihátrálnak a sajátjai. Az USA járt már ilyen cipőben a vietnami háború idején. Dőreség lenne azt gondolni, hogy a Vietkong katonai győzelme azért következett be, mert Észak-Vietnam erősebb lett volna az Egyesült Államoknál. Az amerikai kudarc azért következett be, mert az USA-ban elfogyott a társadalom türelme a pusztító háború kapcsán. Egyre többen tagadták meg a behívóparancsokat. Mozgalmak születtek a háború ellen, művészek sokasága állt ki a béke mellett. Igen, az USA kormánya odahaza veszítette el a vietnami csatáit.

Ugyanez megtörténhet Putyinnal is

Hiába a sok kimutatás, miszerint az orosz lakosság az alultájékozottsága okán mennyire támogatja az ukrajnai kalandot, hiszen amikor ez már nagyon a bőrére megy, akkor sok minden megváltozik. A sajtburgerek és a nyugati autók, ruhák, kütyümütyük hiánya nem olyan nagy dráma, bár nyilván sokan fintorogtak. Amikor viszont menni kell a húsdarálóba, az egy egészen más helyzet. Magyarországon is lehet hülyíteni népet az ukrán vezetéssel szemben (ami szintén nem ártatlan szűzlányokból áll), de a nagy véleményformálók egyike sem állna azonnal sorba, ha mondjuk az oroszok oldalán be kéne szállnia a harcokba, s mondjuk egyenruhát öltve indítanák Ukrajnába.

Kövesse cikkeinket a Google Hírek-en!

Egyébként Putyin se feltétlenül az, akinek mutatja magát

Kétségtelen, a háború indítása az ő lelkén szárad, de abban nem lehetünk teljesen biztosak, hogy ő lenne az egyedüli főgonosz, aki erőszakkal magával ránt mindenkit. Nem kizárt, hogy a hatalmi hátországának egy befolyásos része hergeli bele az adott helyzetekbe, amint az se, hogy a katonai kudarcokat a belső leszámolásaira használja ki. Majdhogynem lehetetlen megfejteni a tényleges történéseket. Lehet, hogy Putyin a főkolompos, mások pedig félelemből engedelmeskednek neki, de az is, hogy csak kelletlen túsza valamelyik orosz polipnak.

Annyi bizonyos, hogy a belső mozgósítás és az atommal való egyre harsányabb fenyegetőzés a gyengeség jele.

Erdogan török elnök azzal csiklandozta meg Putyint,

miszerint az orosz vezető neki bizalmasan megsúgta, hogy ez az ukrán háború csak púp a hátán, s aminek mihamarabb szeretne véget vetni. Ez akár is igaz lehet, hiszen az orosz hadsereg kivonulása, avagy az ukrán hadsereg gyors elpusztítása egyaránt a háború végét jelentené. A mozgósítás sajnos ez utóbbira utal, ám ennek komolyságára se vegyünk mérget!

Nekünk, magyaroknak ebben a szörnyű háborúban szerencsére nem osztottak lapot, s igen nagy felelőtlenség lenne önként lapot húzni

Senki ne gondolja azonban azt, hogy az egyébként nem létező olcsó orosz gázért érdemes lenne lemondanunk az életünk Nyugathoz kötődő részéről. Biztos lehetne szebb választás is, de most nincs. Jelenleg a nyugati multik és az orosz oligarchák világa között választhatunk. Mindkettő borzalmas, de az utóbbi végzetesnek tűnik.

Friss!