Nem is olyan régen még még a 3D-nyomtatás a sci-fi-ben létezett csak. Aztán jött egy időszak, amikor egyes krimik főszereplője lett a röntgennek is láthatatlan fegyver. Eközben az egészségügy a valóságban csendben fejlesztett….


Új központ Szegeden

A 3D-nyomtatás orvosi alkalmazásait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen, ahol ősszel megnyílik a technológiát használó új központ 

A technológia alkalmazásával kapcsolatban az SZTE Általános Orvostudományi Kara élen jár a hazai felsőoktatási intézmények között, ugyanis a medikusok és a PhD-hallgatók is tanulnak a 3D-nyomtatásban rejlő lehetőségekről a normál tanmeneten belül. Emellett a 3D-nyomtatás kutatói alkalmazásának ösztönzése és bővítése, illetve az ezekhez az eszközökhöz kötődő szolgáltatások fejlesztése is cél a szegedi egyetemen.
Őszre csaknem 600 millió forintos uniós és hazai támogatással az egyetemen 3D-nyomtató-központot hoznak létre, ahol lehetségessé válik fém-, valamint polimer orvostechnikai eszközök és biológiai struktúrák kialakítása, ezek jellemzőinek vizsgálata és fejlesztése.

Személyre szabott gyógyászat

“Meg szeretnénk teremteni a betegre szabott gyógyászat kutatásának, oktatásának és fejlesztésének infrastrukturális hátterét”

 

– idézte az MTI közlemény Bari Ferencet, a projekt szakmai vezetőjét. Az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetének professzora szerint a térbeli nyomtatás technológiájának fejlődésével az egyénre szabható, integrált szövet-szerv-építés olyan új utakat nyit meg a tudomány számára, amelyek korábban elképzelhetetlen megoldásokkal szolgálnak a betegek gyógyításában.

Az implantológia támogatása

A fémnyomtatás és a felületkezelés módszertanának továbbfejlesztése, biológiai szövetek nyomtatása, valamint az ízületi porcfelszínpótlás lehetőségének megteremtése kiemelt célja az SZTE projektjének. A szemészetben a mesterséges szaruhártya előállítása, az onkológiában pedig az egyénre szabott lokalizált sugárkezelés kap hangsúlyos szerepet.
Az új központba a berendezések megérkeztek, őszre pedig – részben az orvostudományi kar saját forrásaiból – befejeződik az SZTE 3D-nyomtató-központját befogadó épület egy részének átalakítása.

A tervek szerint szolgáltat is majd az SZTE 3D-nyomtató-központja – közölte a professzor. Jelenleg ritka, hogy egy száj-, ortopéd vagy idegsebész 3D-nyomtató segítségével létrehozott modellen tervezze meg a műtétet, vagy építse be az implantátumot. Ezt mindennapos gyakorlattá kell majd tenni az SZTE egységein belül. Ugyanakkor a maradék kapacitással külső piaci igényeket is ki lehet majd elégíteni.

A fenti hír is jól példázza azt a tényt, hogy a magyar egészségügyben egyre szélesebbre nyílik az olló a legmodernebb kutatások és a leglepusztultabb, hétköznapi egészségügyi ellátás színvonala között.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét