Connect with us

Kultúra

Örülünk, hogy Orbán Viktor elégedett, és mellét veregeti, de…..!

Megosztás

Orbán Viktor ahogyan már megszokhattuk, pár napja ismét lódított egy napot. Idézhetnénk tőle, amikor a parlamentben a néhai Antall Józsefnek azt vágta a fejéhez az akkor éppen még liberális Fidesz frakcióvezetőjeként:

„Miniszterelnök úr, ön hazudik”.

Mi udvariasabbak vagyunk, mivel gazdag a magyar nyelv, éltünk is vele

Magyarország miniszterelnöke képes volt azt állítani, hogy ” „Magyarországon nincs éhező gyerek, mert aki óvodába, iskolába jár, az kap étkezést.” /Forrás: Városi Kurír/

Örülünk, hogy Orbán Viktor elégedett, és mellét veregeti

Ismeri miniszterelnök úr is, az „öndicséret büdös”, a sok milliárdért közpénzből kialakított uralkodói palotája erkélyéről a valóságot nem érzékeli, csak annak a képi mását. Sajnáljuk, hogy kényszerképzetek uraként basáskodik az ország felett, cselekvés helyett kinyilatkoztat. Emlékszik még arra, hogy mit mondott Önről Kósa Lajos? Ha nem akkor idézzük:

„Táltosnak sokkalta alkalmasabb, mint operatív irányítónak”

/Forrás: 168 óra, 2006. június 15./ És aki nem alkalmas ugye operatív irányításra, az nem csak kormányfőnek kevés, hanem pártelnöknek is-ezt már mi tesszük hozzá. Mennyivel jobban járt volna az ország, ha akkor Kósának igaza lesz. Nagyon jó pályagondnok lehetett volna Önből a felcsúti luxusstadionban. Sok munkája nem akadt volna, hiszen nézők nem igen vannak a mérkőzéseken. Tudja miniszterelnök úr, hogy abból a rengeteg pénzből amit csak Felcsútra öntenek, minden éhező magyar gyermek az év minden napján, naponta háromszor kaphatna ételt ? Akkor joggal mondhatná, megszűnt hazánkban a gyermekéhezés.

Orbán Viktor eltelve maga nagyságával,

már régóta egy álomvilágban él, fogalma sincs napjaink magyar valóságáról.A felcsúti stadion VIP páholyából,a talpnyalókkal poharazgatva nem látszik milliók nyomorúsága, az éhező magyar gyermekek sokasága. Már elfelejtette honnan indult, nem is emlékszik fiatalkori önmagára. Úgy látszik, nem jól tanulta meg az élet leckéjét, elfelejtette mit is jelent a nélkülözés, az egyik napról, a másikra élés.

Orbán magának és talpnyalóinak hazudhat,

nincs senki a közelében, aki emlékeztetné arra, hogy országában milliók élnek kilátástalan helyzetben. Egy ígéretét betartott a Fidesz: senkit sem hagyott az árokpartján, mindenkit belerúgott a gödörbe. Jó mélyre, hogy nehogy ki tudjon valahogyan kecmeregni. Aki igyekezne kifelé, a helyi kiskirályok, fideszes helytartók az ujjaira taposnak, megtiporják lelkileg, megtaníttatják vele, hogy a csórónak a neve „kuss”.

Az UNICEF és az Eurostat adatai alapján tudható az is, hogy a magyar gyermekek közül mintegy ötvenezren tartósan, kétszázezren időszakosan éheznek, és még ennél is többen alultápláltak, további százezrek asztalára legfeljebb kenyér, tészta és krumpli kerül.

Talán az emberek többsége bele sem gondol,

de a nélkülöző gyermek nemcsak az élelmiszerekben szenved hiányt. Sok gyermek életéből egészen egyszerűen hiányoznak a játékok, a mesék, de a saját ágy, az alapvető higiénés termékek, a tisztálkodási lehetőségek, a villany és a fűtés sem adatik meg mindenkinek, ami lelki és egészségügyi problémákhoz, társadalmi hátrányokhoz is vezet.

A magyar kormányfő stadionavatókra jár, löki a süket dumát,

eszébe sem jut, hogy egy olyan térséget látogasson meg ahol a mélyszegénység az úr. Ha lenne benne annyi kurázsi, hogy bekopogna -nem Törőcsik Marihoz–, a bihari térség nyomorban tengődő családjaihoz. Meggyőződhetne arról, hogy hány gyerek fekszik le éhesen, hány szülő próbál mindenáron enni adni a gyerekének, s bizony ezért apróbb bűncselekmény elkövetését is vállalják. A megélhetési bűnözés többnyire rejtve marad, de része a mindennapoknak.

Senki sem tudja pontosan, hogy hétvégeken hány gyermek fekszik le éhesen,

mert a családnak nem futja minden nap ennivalóra. A szakemberek több százezerre becsülik az időszakosan –tanítás után este, hétvégeken, ünnepnapokon–éhesen lefekvő gyermekek számát. A pedagógusok és az óvónők tudnának -ha mernének –arról beszélni, hogy hétfőnként milyen éhesen mennek az iskolába, óvodába a szegény családok gyermekei. Mindent megesznek amit elébük raknak, még a vasszöget is képesek lennének megenni.

Ajánljuk Orbán Viktornak,

hogy olvassa el L.Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország című könyvét. Ezt a kötetet egyébként kötelezővé tennénk minden országgyűlési képviselő és kormánytag, illetve helyi kiskirályok számára, hogy tanulmányozzák.

L.Ritók Nórától idézünk:

„Az egyik univerzumban a minusz 15 fokos hidegben a futballpályák fűtése a legfontosabb. A másikban az, hogy fagyjanak meg az emberek. Ott milliárdokba került a kazánház is, ami a pálya fűtését adja, emitt a szétégett kályhák minden részén ömlik a füst, ha sikerül végre begyújtani. Ott megnyomnak egy gombot, hiszen ezekhez a futballpályákhoz a legmodernebb technika jár, és már melegszik is a víz. Emitt előbb fát kell szedni, akácjövéseket, majd hazahúzni a kukában, feldarabolni kisebbekre, és szárogatni, hogy meggyulladjon végre.”

A Hajdú-Bihar megyei szocialisták és a megyei nőtagozat megkönnyíti a milliárdosokból álló Fidesz kormánytagok dolgát. A kabinet minden tagjának és Orbán Viktornak eljuttatjuk a könyvet tanulmányozásra. Nem hisszük, hogy meghatná őket a nyomorúság, a magyar valóság. De talán -mint jó keresztények–a jövőben nem mondanak akkora blődségeket, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból, és tartsanak kecskét a csóró családok.

Várjuk Orbán Viktort a bihari térségben, de akár július 28-án, a debreceni ételosztáson. Ha lenne vér a pucájában, eljönne, s beállna ételt osztani a nincsteleneknek. Ehhez kurázsi kell, és ott a való világ lesz jelen miniszterelnök úr, ott nem hazudhatja le még a csillagot is az égről.

Debrecen, 2019. július 18

a Hajdú-Bihar megyei szocialisták

az MSZP Hajdú-Bihar megyei nőtagozata

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük