Connect with us

Ez a nap

Újabb őrző-védő céghálózatot számolt fel a NAV

csaló
Megosztás

Kétmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, az az őrző-védő céghálózatot működtető bűnszervezet, amit országos akcióban számolt fel a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnbanda irányítói vagyonukkal felelnek a csalásért – közölte az adóhatóság.

A fő elkövetők – két Fejér megyei férfi – vagyonvédelmi szolgáltatásokat szerveztek, a dolgozók után azonban az adót és járulékokat nem fizették be. A csaláshoz többszintű céghálózatot hoztak létre, a bukó cégek élére strómanokat ültettek. A bűnszervezetben a könyvelő is részt vett, aki a vezetőkkel megegyezve adóminimalizáló bevallásokat nyújtott be. Az elkövetők az áfacsalással közel 700 millió, míg a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók és járulékok „megspórolásával” 1,3 milliárd forintos kárt okoztak az államnak.

A NAV nyomozói országos akcióban számolták fel a szervezetet,

IT szakemberek, járőrök és a NAV MERKUR bevetési egysége támogatásával 51 helyszínen tartottak kutatásokat és lefoglalásokat. Az akció napján a nyomozók 15 gyanúsítottat hallgattak ki. Az elkövetők által okozott kár és a várható bírság biztosítására, valamint a bűncselekményekkel szerzett vagyon elkobzására bankszámlákat zároltak, ingatlanokat, ékszereket és készpénzt foglaltak le 570 millió forint értékben.

A bűnszervezet tagjai közül 3 fő letartóztatásáról döntött a Székesfehérvári Járásbíróság. A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz. írja az Adózóna

Kapcsolodódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük