Connect with us

Banánköztársaság

Gábor György: Az ősmagyarok, akiknek a fideszesek nagy szakértői, a nyugati világot fosztogatták, ezek azonban idehaza, a saját országukat rabolják ki!

Megosztás

Ma a 133 bátor ember odabent a parlamentben hasonló értelmet adott a maga, illetve fővezére szabta bátorságának: több ezer milliárd forintnyi közvagyont egyszerűen lenyúltak, s a Fidesz politikai komisszárjaival, népbiztosaival telepakolt privát alapítványokba lapátolták át, kiszervezve a hazát, ami ugyebár „nem lehet ellenzékben.” A haza, tokkal-vonóval nekik jár, az övék, senki másé. A demokrácia az, ha ők vannak hatalmon, s akkor virágzik a demokrácia, ha sikerrel lenyúlhatóvá lesz az egész ország.

Gábor György, Balog Zoltán
Megosztás

Gyermekkorom egyik kedvenc olvasmánya volt a Móra Ferenc Könyvkiadó máig féltve őrzött Petőfi János vitéz c. kötete, Róna Emy romantikusan-bizsergetően izgalmas illusztrációival. Kukorica Jancsi kalandjai közül számomra messze a legfélelmetesebb a zsiványokkal való éjszakai találkozása volt, ahol a zsiványok kapitánya Jancsit a bátorsága miatt fogadja be („Te derék legény vagy, azt a bátor szented! / Téged az isten is zsiványnak teremtett”), s mindjárt el is magyarázta és illusztrálta a zsiványok bátorságának lényegét: „Rablás, fosztogatás, ölés nekünk tréfa, / E derék tréfának díja gazdag préda. / Ez a hordó ezüst, ez meg arany, látod?… / Nos hát elfogadod a cimboraságot?”

Ma a 133 bátor ember odabent a parlamentben hasonló értelmet adott a maga, illetve fővezére szabta bátorságának:

több ezer milliárd forintnyi közvagyont egyszerűen lenyúltak, s a Fidesz politikai komisszárjaival, népbiztosaival telepakolt privát alapítványokba lapátolták át, kiszervezve a hazát, ami ugyebár

„nem lehet ellenzékben.” A haza, tokkal-vonóval nekik jár, az övék, senki másé. A demokrácia az, ha ők vannak hatalmon, s akkor virágzik a demokrácia, ha sikerrel lenyúlhatóvá lesz az egész ország.

A jövő most kezdődött el igazán!

A szervezett rablásban a magyar történelem során Orbánnak neves előfutárai voltak, a mostani rablás előképéül szolgáló történelmi dátumok könnyen felidézhetők. Orbán előbb kettészakította az országot, most meg kiszakít belőle egy hatalmas darabbal. Önmagának. Meg a szolgahadának. Az már előfordult a történelemben, hogy a győztesek bábkormányokat alakítottak, ilyen volt például a Quisling-kormány vagy a Vichy-kormány, de olyan még nem, hogy a legyőzöttek csináljanak bábokat a győztesekből és az egész országból.

A kizárólag a saját zsebével és hatalmi érdekeivel elfoglalt Fidesz láthatóan a „felperzselt föld” stratégiájára készül,

miután ellenségnek tekint mindenkit, aki nem rá szavaz.

Utánuk ne legyen semmi, mert csakis nekik jár minden. Rettegve a vereségtől, saját zsákmányuknak nyilvánítanak mindent, a legfontosabb stratégiai ágazatokat, mert ha a démosz másra szavaz, akkor vesszen a démosz, vesszen minden, a választó felülbírálva, az ő zsebük azonban legyen még jobban és alaposabban megtömve, az ország pedig ellehetetlenítve, dűljön össze ez a vendégfogadó!

Az ősmagyarok, akiknek a fideszesek nagy szakértői, a nyugati világot fosztogatták, ezek azonban idehaza, a saját országukat rabolják ki.

Persze, ebben a Nyugat pénze is benne van rakásig, hát tolja csak nyugodtan még beléjük az eurót a művelt Európa. A nemzeti-keresztény hazafiak, a bátrak pedig rögvest bedurcáznak, s a zsiványok kapitánya nyomban rohamra indítja a gyalog galoppságát, Kovács Zoltánt, Gulyás Gergelyt és Varga Juditot, a bátrak bátrait, ha „Orbán beteg demokráciáját” hallják valahol fölemlegetni.

Pedig beteg. Nagyon beteg. Agonizál. Egy éve van még hátra

Össze kellene számolni végre, Szekfű Gyula után, szabadon, hogy a Fidesz-uralom vajon hányadik a sorban az országot tönkretevő, gátlástalanul kizsigerelő és mindenfajta lelkiismeretfurdalás nélkül kifosztó nemzedékek sorában. És ha már nemzetkarakterológia: kíváncsi leszek, a magyar nemzet jövő tavasszal „nemzetkarakterológiai” szükségszerűségnek tekinti-e az ország és saját maga kirámolását, a fátum sokévszázados elkerülhetetlen sorscsapásának mindezt, vagy „nemzetkarakterológiai” szempontból képes-e mást is mondani. Meg tenni.

A János vitézben a zsiványok történetének befejezése meglehetősen egyértelmű üzenetet hordoz

Igaz, ezek a mostaniak nem csupán zsiványok, hanem többszörösen bizonyított, legalja hazaárulók. Petőfinek – akiről valamelyik nevenincs kultúrcsicskásuk azt mondta nemrég, hogy ma (értsd a Fidesz-érában) „konzervatív forradalmár lenne” – a János vitézben nem, de sok más helyen annál inkább akadt mondanivalója a hazaárulókkal összefüggésben. Például az, hogy a honárulókat nyársra húzzuk (Készülj, hazám!), a honáruló szörny (Az utolsó ember), s „vesszen minden honáruló” (Tigris és hiéna).

Szóval „néplélektanilag” és „nemzetkarakterológiailag” lesz dolga az országnak.

Közben pedig, egészen jövő tavaszig, egy pillanatra se feledjük: az egyetemek ellopásával és privatizálásával a magyar tudás legfőbb hordozóitól fosztották meg az országot. Mindannyiunkat. A gyerekeinket, az unokáinkat.

Hát úgy szavazzanak a hazaáruló, zsiványkapitány Orbánra és bandájára jövő ilyentájt.

Forrás

Kapcsolódó

 

fideszesek

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. gina

    2021.04.27 21:01 at 21:01

    Meg is kapjátok jövőre mocskos tolvajok amit érdemeltek, addig élvezzétek csalók amig tudjátok, hogy van pofátok a néptől ennyit lopni??? Van .. látszik azon a cigány muzsikuson milyen hatalom és pénzéhes alja féreg….

  2. Antal Takács

    2021.04.28 21:14 at 21:14

    Egy dolog lehet már csak amiben bíznak – a retorziós következmények elkerülése tekintetében – az pedig a fegyveres testületek maguk mellett tartása, az esetleges választás elvesztéséhez már előre felkészítve és mozgósítva.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük