2019. november közepén különös ítélettel ért véget egy per, amely több millió forint megfizetésére kötelez egy kemény munkával maradandó értéket létrehozó embert, s örök raktárlétre kényszerít majdnem háromezer, szülőföldjéről elhurcolt, öngyilkosságba űzött vagy brutálisan meggyilkolt pápai zsidó ember emlékezetét őrző gyűjteményt.


2012. július 15‑én a zsinagógában az Elfeledett szomszédok – Családok, sorsok, történetek a pápai zsidóság két évszázadából című kiállítás

A látványtervet Rajk László készítette. A befalazott rózsaablak kék fényben izzott, a hatalmas templom falain elhelyezett fotók és dokumentumok, a mennyezetre függesztett „szellemképek” egy régen elmúlt életet idéztek. A zászlóselyem kelméken a nézővel egy magasságban azoknak a pápai polgároknak az alakjai jelentek meg, akiket 1944‑ben munkaszolgálatra és koncentrációs táborokba hurcoltak. A jelenkor látogatói a múlt emberei között járkáltak.

A kiállítás sikerére való tekintettel Pápa város önkormányzata az EMMI‑nél pályázott egy hasonló című állandó kiállítás létrehozására. Az összesen tizennyolcmilliós, vissza nem térítendő támogatást a város a zsinagógában létrehozandó állandó tárlatra kapta. 2014. szeptember 28‑án az önkormányzat szerződést kötött Gyekiczki Andrással a kiállítás létrehozására – hosszabbítás után – 2015. április 30‑i határidőre.

Gyekiczki András a megígért anyagot rendszeresen átküldte

a Pápa város önkormányzata által megbízott személyeknek, illetve bizonyos esetekben pontosítást, felvilágosítást, illetve pár napos haladékot kért.

A helyzet végül úgy alakult, ahogy a későbbi perben született elsőfokú ítélet, amelyet másodfokon is helybenhagytak, megfogalmazta: „A felperes (Pápa város önkormányzata) 2015. július 12. napon elismerte, hogy az alperes (Gyekiczki András) június 22. napjával maradéktalanul teljesítette a perbeli szerződésben vállalt kötelezettségeket, ezt követően az alperesnek a szerződés szerint meghatározott díjat és költséget az alperesnek megfizette.” Ami ezután következik, meglepő lehet: „az alperes április 30‑tól június 22‑ig késedelembe esett, ezen időre, 52 munkanapra 4 646 850 Ft kötbér megfizetésére hívta fel az alperest”.

Pápa város önkormányzata 2016. január 18‑án keresetet nyújtott be

a Veszprémi Törvényszéknek, melyben kérte, hogy kötelezzék Gyekiczkit a négy és fél milliós kötbér megfizetésére. Az ügyet végül a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalta, az hozott első és másodfokon is ítéletet.

A per négy évig zajlott,

első fokon 2019 áprilisában, másodfokon novemberében ért véget. A bíróság mindenben a felperes önkormányzatnak adott igazat. Gyekiczkinek négy és fél milliónyi kötbért kell fizetnie a pápai önkormányzatnak, az egész összeg a perköltséggel és eljárási illetékkel, valamint a 2015. június 22‑től számított késedelmi kamattal együtt megközelíti a hatmilliót.

Forrás

A barátok, ismerősök, az üggyel szimpatizálók összegyűjtötték a pénzt,

amit Gyekiczki András átutalt a felperesnek. Így ír erről közösségi oldalán:

“Miután az Elfeledett szomszédaink kiállításra indított gyűjtés sikerrel lezárult, megmutatom, hogy tegnap átutaltam Pápa város önkormányzatának a bíróság döntése szerint járó 5.110.523 Ft-ot. (Ami az államnak jár, azt később kell, “külön felhívásra”.)
Most a következő lépésnek kell történnie a szerződés szerint. Azért írom, hogy szerződés szerint, mert a pápai polgármester, Áldozó Tamás nagy híve a szerződés szentségének, és ez így is van jól, még az idővonalára is kiírta, hogy Pacta sunt servanda. Szóval az általam és általa aláírt szerződés szerint:

“Az Átdolgozott Kiállítás vagy annak bármely része bemutatása esetén a Szerzők hozzájárulására van szükség a kiállítási meghívó, a kiállítás megnyitásakor elhangzó vagy feltüntetésre kerülő ismertető kommunikáció tartalmához, továbbá a kiállítótér alaprajza ismeretében az ott elhelyezendő tablók kiválogatásához és elrendezéséhez. A felek vállalják, hogy a jelen pont szerinti hozzájárulás megadását megelőzően egymással egyeztetnek.” (A Szerzők itt Rajk Lászlót és engem jelentenek.)

Azért is gondoltuk fontosnak ezt,

mert láttuk más kiállítások kapcsán, mennyire fontos, hogy ugyanazt a színvonalat, ugyanazt a képi világot kell mindig megőrizni elhelyezésben, világításban, mint amit eredetileg megálmodtunk egy második vagy sokadik kihelyezésénél.

Másrészt soha nem felejtem el, azt a rendkívül mély csalódást, mint amit a helyi zsinagóga-felügyelő, bizonyos Simon úr 2015 júliusában feltett kérdésével okozott. Amikor már többszörös kiállítási anyaggal rendelkeztek, és még nem döntötték el, hogy a perindítás mellett a kiállítást is elszabotálják, ez a bizonyos Simon azt kérdezte tőlem, hogy mit tegyen föl a falakra.

Azt mondta neki a főnöke, valamit tegyen ki.

(Ez a hanyagság, ez hozzáállás jellemezte őket végig az alkotás folyamatában egyébként.) Én ugyanis pontosan megterveztem a Lacitól tanult módon, hogy a zsinagógában elhelyezhető öt különböző kiállításban melyik vásznat melyik falfelület elé kell helyezni. Nem tudtam olyan szép rajzot csinálni, mint Laci 2012-ben, de ezt felhasználva kaptak egy excel táblát. Ehhez képest a “mit tegyek föl a falra” hidegzuhanyként hatott. Várom a meghívót az egyeztetésre, hiszen a “szerződéseket teljesíteni kell”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét