Connect with us

Ez a nap

Leégett Nagyváradon a görögkatolikus püspöki palota

Megosztás

Az épület fatornya összedőlt és beszakadt az első emelet mennyezete. A román katasztrófavédelem szóvivője közölte: az épület lakatlan, nincsenek áldozatok.

A tüzet sikerült lokalizálni, más épületben nem keletkezett kár. A tűz 22 óra körül ütött ki, háromnegyed egy körül sikerült eloltani. A munkában mintegy száz tűzoltó vett részt tíz járművel. A lángok nagyjából 1300 négyzetméteres részen tettek kárt.

A tűz alatt megnyitották a közeli ortodox templomot, ahol két lelkész misézett a tűzoltók megsegítéséért. Sokan betértek a térről imádkozni a templomba. A görögkatolikus püspöki palota az erdélyi románok egyik jelképépülete, a homlokzatát nemrég több millió euróból újították fel.

A görögkatolikus püspöki palota a nagyváradi magyarok által a régi nevén Szent László térként számon tartott hivatalosan Unirii (Egyesülés) tér dél-nyugati sarkában áll. Ifj. Rimanóczy Károly tervei alapján építették 1903 és 1906 között. A kommunista államosítás után a görögkatolikus egyház 1992-ben kapta vissza, ám ténylegesen csak 2004-ben vehette birtokba a palotát, miután kiköltözött belőle a megyei könyvtár. Az épületben felújítási munkálatok zajlottak.

(Forrás: maszol.ro, MTI)

Előzmények:

Kontrollálatlan lángokban áll a Görög Katolikus Püspökség épülete Nagyvárad központjában

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük