Connect with us

Kerítésen innen

Az összefogás csattanós válasza a Fidesz „CIA-ügynökös, békaember típusú” összeesküvés-elméletére

Megosztás

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy olyan dokumentumokat kapott a Demokratikus Koalíciótól, amelyeket állítólag a Fidesz juttatott el hozzájuk.

Az összefogás csattanós válasza a Fidesz „CIA-ügynökös, békaember típusú” összeesküvés-elméletére
Megosztás

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy olyan dokumentumokat kapott a Demokratikus Koalíciótól, amelyeket állítólag a Fidesz juttatott el hozzájuk.

Ez nem jött be!

A dokumentumok célja az volt, hogy segítsék Márki-Zay lejáratását és Dobrev Klára kampányának az előre jutását. A DK azonban bizalomépítés jegyében inkább úgy döntött, ezen dokumentumokat átadja Márki-Zay Péternek.

„Ezek összegyűjtött lejárató anyagok a személyem ellen, amelyeket a DK nem használt, hanem átadott nekem”

-idézte szavait a HVG.

Az iratok tartalmát Márki-Zay a sajtó rendelkezésére fogja bocsátani, valamint az internetre is feltöltenek egy összefoglalót.

„Látszik ebből egyrészt, hogy a Fidesz ezzel is igyekezett beavatkozni az ellenzéki előválasztásba, másrészt, hogy milyen módszerekkel figyel meg embereket”

– fogalmazott Márki-Zay. Mint tisztázta,

„nem egy titkosszolgálati anyag, ez körülbelül a Kubatov-lista szintű megfigyelés”.

A politikus laptopjára és az általa vezetett hódmezővásárhelyi városháza honlapjára egyébként 3 évvel ezelőtt telepítettek már kémszoftvert. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt attól nem tart, hogy a hivatal autóját bepoloskázzák, vagy a Samsung telefonját lehallgatják, esetleg ellenőrzik a levelezését, ugyanis ezek közül egy sem bizalmas,

„vagy ha bizalmas is, semmi olyan nincs benne, amit szégyellni kéne”.

Azt nem tudni, hogy Fideszen belül pontosan kitől kapta a DK az anyagot,

de a Telex tudni véli, hogy egy vidéki fideszes önkormányzati képviselő adta át a dossziét. Márki-Zay értékelte, hogy a DK ahelyett, hogy használta volna az anyagot, inkább átadta azt neki az előválasztás utáni bizalomépítés jeleként.

Megköszönte a DK-nak, hogy ezzel is bizonyították, tisztességes módon együtt lehet velük működni az ellenzékben.

A dosszié konkrét tartalmáról azt mondta, nem egy titkosszolgálati anyag, inkább „CIA-ügynökös, békaember típusú” összeesküvés-elméletekről van szó, amelyek minden valóságalapot nélkülöznek, és rajta kívül még két magánszemély is érintett ezekben. A sajtót arra kérte Márki-Zay, hogy az ő nevüket ne hozzák nyilvánosságra.

A Telex a DK-nál érdeklődött, a Fideszen belül honnan érkeztek a Márki-Zayra vonatkozó tippek. A párt válaszában azt közölte:

„Egy vidéki város fideszes önkormányzati képviselője adta a dossziét egy DK-s képviselőnek.”

A DK állítása szerint a képviselő, amikor látta, hogy Márki-Zay Péterrel kapcsolatos információk vannak az anyagban, elvitte a dossziét a DK központjába. Mindez az előválasztás második fordulójának utolsó napjaiban történt. A párt szerint

a dosszié átadásával „az egyetlen helyes és normális döntést” hozták meg, és előzetesen hozzájárultak, hogy Márki-Zay nyilvánosságra hozza a dokumentumot, vagyis a mai sajtótájékoztató a DK igényének megfelelően történt

– írták.

DK „Mélytorok”

Részleteket árult el a DK a Fidesz Márki-Zayt lejárató dokumentumairól. Barkóczi Balázs, a DK szóvivője elmondta:

egy vidéki város fideszes önkormányzati képviselője adta át a Márki-Zayról összegyűjtött lejárató információkat tartalmazó dossziét egy szintén helyi, DK-s önkormányzati képviselőnek.

A szóvivő tudja, hogy konkrétan ki az érintett személy, de nem árulta el.

Kapcsolódó

 

Fidesz-kotta: DK és Márki-Zay!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Márki-Zay "bűnlajstroma" - Nyilvánosságra kerültek a lejárató dokumentumok - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük