Imre Rolandot örökös kudarc és kirekesztés érte a tanulmányai alatt, ám a kitartása megvolt, és szerencsében sem szűkölködött. Most a Corvinus mesterszakos hallgatója, vezetésszervezést tanul. Sok idő kellett elhinnem magamról, hogy képes vagyok erre, de most már tudom – mondja a Baranya megyei Hidasról származó Imre Roland, aki a helyi német nemzetiségi általános iskolába járt. Igen ám, de ebben az iskolában a cigányoknak nem tartottak nyelvórát: amikor jött a németóra, le kellett menniük az alagsorba, úgymond korrepetálásra.


Olvasást, számolást gyakoroltak:

“Abban a közegben, ahonnan én jövök, nehéz elhinni azt, hogy a tudásból meg lehet élni. Tulajdonképen ezt ölik ki belőled az évek során. Az a munka, amit erővel megcsinálsz. A földeken, az építkezésen vagy bárhol. De testi erő kell hozzá. Az elképzelhetetlen, hogy a tudással pénzt is lehet keresni. Elhitették velünk, hogy a tudás, az a gazdag emberek kiváltsága. Te csak gereblyézz!, mondják.”

Rosszul kialakított az állami ösztöndíjrendszer

Még Baranyában megismerte az Amrita Egyesületen keresztül Derdák Tibor és Orsós János pedagógiai módszereit. Az Amrita ugyanis a hátrányos helyzetű roma fiatalok továbbtanulásának segítését tűzte ki célul: iskolán kívüli foglalkozásokon segítette az érettségi megszerzését. Amikor aztán Derdák Tibor és Orsós János Borsodban megalapította a Dr. Ámbédkar Gimnáziumot, követte őket. Roland tanodaprogramokban segítette a fiatalokat matematikából, olvasásból, és megpróbálta erősíteni az önbizalmukat, hogy a továbbtanulásnál inkább az érettségit adó iskolát jelöljék meg célként. S miközben a gyerekekkel foglalkozott Ózdon, Farkaslyukon, Farkasnémetiben, a saját érettségijére is elkezdett készülni:

“Ha nem lépsz túl azon, hogy azt sulykolták beléd az óvodától a középiskoláig, hogy te úgysem viszed semmire, akkor marad a közmunka, amit ők akarnak neked. Szerintük neked ott a helyed. De nem adhatod meg magad ennek a nyomásnak!”

Imre Rolandnak nem könnyű előteremtenie a pénzt az egyetemi évekre. Azt mondja, rosszul van kialakítva az állami ösztöndíjrendszer. Az első félévben senki nem kap semmit, mert meg kell várni a vizsgaidőszakot, hiszen a tanulmányi eredménytől függ a támogatás mértéke:

“Ezt be kellene vállalnia az államnak. Meg kellene előlegeznie azt a bizalmat, hogy fél év alatt nem morzsolódik le a hallgató. Képtelenség, hogy fél évig nincs semmi. A csóró gyerek már az első megméretés előtt kiesik az egyetemről. Aztán a szakdolgozat megírása alatt sincs semmi. Én is hatalmas harcokat vívok, hogy legyen valamennyi pénzem. Ha elkezdesz dolgozni, akkor lemaradsz a tanulással, és pikkpakk kiesel. Felköltözik a cigány gyerek Pestre, a BKV-bérletet megveszi, és alig marad lakhatásra, ételre.”

Össznépi lebutítás

Imre Roland nemsokára végez az egyetemen, de nem gondolkodik azon, hogy külföldre menjen dolgozni. Annak ellenére, hogy elborzasztja amit maga körül lát:

“Össznépi lebutítás megy. Sokat találkozom roma fiatalokkal, középiskolásokkal, nagyon megrémiszt, hogy egyáltalán nem tudnak írni, olvasni. Még annyira sem mernek előregondolkodni, mint annak idején mi. Csak a közmunka van, vagy a simliskedés. Annyira kevés jövedelemhez jutnak, hogy abból képtelenség gazdálkodni. Emiatt kiszorulnak a formális rendszerekből, informálisan próbálnak ételhez, pénzhez jutni. A fiatalok a közmunkában vannak, még a következő városig sem mennek el. Még fontosabb szerepük lenne a civileknek, mint hajdanán – mondja, majd lemondóan teszi hozzá: – De ők sincsenek már.”

A fiatalember képes volt leküzdeni mindazokat a hátrányokat,amelyet a mai Magyarországon a származása jelent. A kormány milliárdokat ver el roma felzárkóztatás címén, eredmény nélkül. A pénz egy része eltűnik a szokott módon, lenyúlják a csókosok. Így volt ez az un. ESZOSZ ügyben, de hasonló módon tűntek el az uniós pénzek a Híd a munka világába program keretében. A hangzatos ígéreteken kívül semmi sem történik, így marad a nyomor, a kilátástalanság. A többségi társadalom előítéleteivel szemben nem könnyű szembenézni, nem egyszerű megpróbálni kitörni romaként Magyarországon.

Így szenzáció ha egy bihari cigány fiú Pannonhalmán végez,

és Párizsba megy egyetemre, kivételnek számít a karcagi roma család negyedik gyermeke, aki tehetséges rákkutató, és szép jövő áll előtte. De Roland is a kivételt erősíti. Segítség nélkül nem megy, ha van példa, ha vannak L.Ritók Nórák, Orsós Jánosok, akkor van esély arra, hogy a tehetséges roma gyerekek egy része nem kallódik el. De a többi gyerekkel mi lesz? Mi lesz azokkal, akik sorsa senkit sem érdekel, akiket büntet azért a hatalom, mert csóró családban született. Ma hazánkban természetes, hogy egy cigány család gyermekéből nem lesz semmi. Kevesek emelik fel ez ellen a hangjukat, s próbálnak tenni ellene valamit. Az oktatási rendszer úgy rossz, ahogy van. Eleve kirekeszt, elzárja a kitörés útját még azok elől is, – és itt ne gondolja senki, hogy kizárólag romákról van szó – akik többre szeretnék vinni, mint szüleik, nagyszüleik.

Elgondolkodtató, hogy rendjén van-e ez így, Imre Roland amit elmond, a felér egy vádirattal.

/Forrás: 168 óra legfrissebb száma/

Kapcsolódó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét