Connect with us

Kerítésen innen

Össztűz Hadházyra – A TV2 és Marsi Anikója is az „alját járja”

Megosztás

Hadházy Ákos ellen bevetésre került az összes fellelhető Fidesz-alkalmatosság, jelesül a TV2. A politikus azzal vívta ki a nemzet teljesen demokratikus uralkodójának haragját, hogy a napokban kezdett aláírás-gyűjtésbe az európai ügyészséghez való csatlakozásukról. 

ragalom
Megosztás

Hadházy Ákos ellen bevetésre került az összes fellelhető Fidesz-alkalmatosság, így a TV2 is. A politikus azzal vívta ki a nemzet teljesen demokratikus uralkodójának haragját, hogy a napokban aláírás-gyűjtésbe kezdett azért, hogy csatlakozzunk az európai ügyészséghez.

Nem csoda, „vérükre megy”

Csütörtökön számoltunk be arról, hogy Hadházy házánál megjelentek a tévés hiénák és az éppen hazaérkező gyerekeit sem kímélték, ami még a rettegett maffiakörökben is szentnek és sérthetetlennek számított. Nem úgy a regnáló kiszolgálóinak!

Az alábbi bejátszás a TV2 hírműsorában hangzott el, amiért legfeljebb majd bocsánatot kérnek, ahogy az lenni szokott:

Új nap, új vegzatúra

A képviselő közösségi oldalán számolt be az újabb atrocitásról:

„Azért szerintem ezt most kicsit túltolták…

A TV2 “tudósításában” az tetszett a legjobban, hogy “új kutyát vettem, hogy távol tartsam az albérlőt”. Szegény, 8 éves Füge vizslám biztosan boldog lenne, ha szabadon garázdálkodhatna a kertben, de idegen láttára akkor is csak az örömében ugrálna. Az aljas lejáratásból többi része is ennyire volt igaz, de az látszik belőle: a kormányt átkozottul zavarja, hogy arról beszélek, amitől fél. Az Európai Ügyészségről és az EU által felfüggesztett kifizetésekről.

Azért viszont, hogy bejöttek a kertembe és onnan filmezték a feleségem és a kislányom, feljelentem őket.
Akit egyébként a valódi tények érdekelnek az újabb “gaztetteimről”, azok itt olvashatják https://www.facebook.com/488140827963432/posts/1669744169803086/”

Hadházy Ákos felesége sírva hívta a képviselőt, mert gyerekeit zaklatta a Fidesz-média

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük