Connect with us

Banánköztársaság

Őszinte beszélgetés a miniszterelnök édesanyjával

Orban Viktor anyja
3 of 3Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

A miniszterelnök édesanyja

– Akárhogy is: ön mégiscsak a kormányfő édesanyja. Mit jelent ez a mindennapokban?

– Hallom én is – például a buszon, ha bántják, szidják Viktoromat, de nem szólok. Engem itt nemigen ismernek, úgyhogy nyugodtan beszélnek előttem. Eleinte ez mérgesített, de ma már nem bánt. Azt is hallom, hogy a környékünkön, ami szép nagy ház épül, az mind a miénk – legalábbis annak mondják. Amelyiknek úszómedencéje is van, az pláne az Orbánéké. Azt is hallottam már, hogy a fiam cigány és Orsósnak hívták azelőtt. Hogy ez miért jó az embereknek…? De mindegy is, a családnak nem tudnak ártani vele.

– Az új barátok is megszaporodnak?

– Az új barátoktól félünk. A régiekkel tartjuk csak a kapcsolatot, illetve azon a bizonyos utazáson összebarátkoztunk egy párral, meg egy bajai özvegyasszonnyal. Hat volt logopédus kollégámmal évente egyszer elutazunk valahová, általában az országon belül. Az egyik agárdi szomszédunk, egy liftszerelő, velük vagyunk jóban, kerítés sincs, csak szőlősor – meg azon egy pletykakapu. Máshová nem nagyon járunk, színházba sem jutunk el, mert a férjem sokat dolgozik. Egyébként idegenek nem is igen keresik a társaságunkat. Inkább leveleket kapok.

A levelek legtöbbje a kukában végzi

– Ki és miért ír a miniszterelnök édesanyjának?

– Amikor ő lett kormányfő, sok trágárságot írtak. Ezeket nagyrészt kidobtam, bár van egy pár, amit őrzök. Aztán vannak a hízelgők. Mondhatom, egyiket sem szeretem. A többiek meg általában kérnek. Azért nekem írnak, mert azt gondolják, hogy így biztosan megkapja a Viktor. Néha el is mondom neki egyiket-másikat, de a legtöbb a kukában végzi.

A fiam leginkább arra kíváncsi, mit gondolnak az emberek. Amit hallok, elmondom neki, de a barátaink persze a „mi oldalunkon” állnak, úgyhogy jó lenne erről nekem is többet tudni.

– Orbán Viktor kap az anyai kritikából is?

– Régebben kritizáltam, előfordult, hogy elégedetlen voltam vele. Mondtam neki: mindegy, hogy milyen rendszer van, gondolj arra, hogy a nulláról indultunk és hová jutottunk. Ő viszont visszakérdezett: de milyen áron? Egyszer meg szidtam egy ellenzéki képviselőt, amire Viktor csak azt mondta: gondold a helyzetébe magad. Elhallgattam, mert a saját szavaimat hallottam vissza, amiket annak idején épp neki mondtam, amikor valakivel heveskedett. Felnőtt, sokat tanult, többet tud, mint én. Azt akartam mindig, hogy jó tanuló, jó úttörő legyen, jól menjenek a dolgai, jusson valamire. Így lett, úgyhogy már nem szólhatok rá.

Sok szempontból sajnálom is Viktoromat.

Például az állandó védelem miatt. Hogy egy lépést sem tehet egyedül. Pedig ő így is szabadnak érzi magát – mondja, holott tudom, nem az. Azt is látom rajta a televízióban, ha gondban van, mert a homloka közepén az a ránc ilyenkor elmélyül.

Amikor én fiatal voltam, mi is szidtuk a kormányt. Édesapám, a valamikori adótisztviselő, mint „megbízhatatlan”, a passzív ellenállást választotta, de olyannyira, hogy ha rosszalkodtam, még az is a rendszer bűne volt. A férjem viszont a családjában szinte nem is hallott Sztálinról, a kommunistákról.

A fiam az érdeklődési körében azt hiszem, rám, határozottságában, keménységében viszont az apjára hasonlít. Egyszer a doktor bácsi megkérdezte Viktortól, mi szeretne lenni, ha majd nagy lesz. Azt válaszolta: újságíró vagy ügyvéd. Az orvos nevetett, és azt mondta: jó, mert mind a kettő kikészíti az embert. Aztán nem lett egyik sem.

A fiam nagyon figyel a gyerekeire, amilyen sokat csak lehet, velük van. Amikor ő kicsi volt, szinte alig látta az apját, s a férjem is azt mondja most: alig emlékszik, milyen volt Viktor gyerekként. A fiam pedig mindig is szeretett volna nagyon büszke lenni az apjára.

– Ilyen interjúban politikáról egy szót se, de mégis: hogyan látja a jövőt?

– Izgulok értük, hogy ők maradjanak kormányon – és nem a fiam miatt. Építsenek olyan országot, amilyet ők akarnak, a negyvenesek.

Áron fiam – aki amúgy megtiltotta, hogy róla beszéljek – nemrég a születésnapjára egy Skodát kapott. Amikor a 14 évvel idősebb Viktor ezt megtudta, meghökkent. Mit kell ahhoz csinálni, hogy valaki egy kocsit kapjon ajándékba? – kérdezte. Az én kisfiam megfelelt: Tudni kell jókor születni.

Népszava, 2001.

Szerző

3 of 3Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

17 hozzászólás

17 Comments

  1. annonymus

    2019.08.03 00:40 at 00:40

    Rohadt volna meg orbán a méhében és ö is dögölt volna meg hogy ilyen szar darabot nyomott ki magából

  2. lenalena

    2019.08.03 11:05 at 11:05

    „Hatodikos kora óta minden szünidőben vállalt munkát.” és ez elég is volt, azóta sem dolgozott, a szó igazi értelmében.

  3. Pingback: Orbán "bensőséges" távirata édesanyjának, amit posztolt -für alle Felle- a Facebookon is: Ölel fiad! - Városi Kurír

  4. gina

    2021.08.18 16:44 at 16:44

    Sajnos azt nem tanitotta meg a fiának, hogy ne lopj, hazudj.. légy gerinces és jó ember ///

  5. Piros

    2021.08.20 02:45 at 02:45

    Hogy nemulnal meg orok eletre, Te szemet

  6. Gyurcsán János

    2021.08.20 09:52 at 09:52

    Életetekben nem dolgoztatok köcsögök,mert még a picsátokat is kitörölték. Helyes a miniszterelnök megköveteli a munkát!
    De megmondta a főnökötök ha valami nem tetszik nyugodtan el lehet menni.

  7. Szilágyi Hajnal

    2021.08.20 13:40 at 13:40

    Isten áldja és óvja Orbán Viktor miniszterelnök úr édesanyját!

  8. csipetke

    2021.08.20 19:21 at 19:21

    Nem irigylem ezt az asszonyt. Gondolom nagyon sokszor csuklik, miközben emlegetik a miniszterelnök édesanyját, nem épp hízelgő kontextusban. Nem lennék a helyében

  9. németh

    2021.08.20 22:57 at 22:57

    tényleg? tehát csak a fizikai munka az igazi munka? próbáld ki egy napját majd meglátod este már a nevedet sem tudod megmondani.

  10. Berkes László

    2021.08.21 01:19 at 01:19

    Nem volt potyogtatós WC ?

  11. Csog Bálint

    2021.08.21 12:10 at 12:10

    És hogyha rád vagy a gyerekedre mondanának ilyent neked milyen érzést lenne.De a Jó Isten az ilyen embert majd úgy bünteti ahogy megérdemli mert mindenki azt kapja amit megérdemel és te jóra ne szamits

  12. Csiszer Gyöngyi

    2021.08.21 13:48 at 13:48

    Az Úr áldja meg a családot.

  13. Antal Lászlóné

    2021.08.21 18:56 at 18:56

    Minden tiszteletem és elismerésem Öné és kedves Családjáé! Isten vigyázza minden lépését!

  14. Bosi

    2021.08.22 10:51 at 10:51

    Tudod mi a sajnos? Az hogy buta vagy és ezért beszélsz hülyeségeket,téged se gondolkodni nem tanítottak meg se arra,hogy bizonyíték nélkül nem rágalmazunk senkit.

  15. teuton

    2021.08.29 13:06 at 13:06

    A BIZONYITEKOK majd akkor jönnek, amikor mar nem a dagadt csuti lesz a minielnök es nem a Pol Pot a föügyesz. Mennyiben fogadsz velem, hogy lesz büntetöeljaras???

  16. Csik Attiláné

    2022.03.19 16:14 at 16:14

    Gratulálok a fiához Asszonyom Remek embert neveltek !

  17. kata

    2023.03.16 12:27 at 12:27

    Nagyon ellentmondàsos èletrajz. Az apuka a Kommunizmusban elèg jòl keresett, ùgyhogy nem kellett ezeknek èhezni. valami nagyon sàntìt a tènyek között Erzsike. A csalàd nagyon jòl tud vetìtetni meg hazudni. Az màr biztos.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük