Connect with us

Banánköztársaság

Oszkó Péter: valójában a magyar egy kis, nyitott gazdaság, végtelenül kiszolgáltatva…

Megosztás

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, interjúja szerint, rendkívül nehéz év vár ránk.

Megosztás

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a Népszavának adott interjúja szerint, rendkívül nehéz év vár ránk. a beszélgetésben sok más téma mellett a keleti nyitást is érintették, a V.K. ezt a részletet szemlézte.

Racionális törekvés volt

– Maga a keleti nyitás bármikor is észszerű tét volt?

– Mindenképpen racionális törekvés, hogy Magyarország gazdasági szempontból ne egyetlen exportpiacnak legyen kiszolgáltatva. Ugyanakkor egyértelmű, hogy hatalompolitikai, ideológiai, szövetségesi szinten mi az európai közösséghez, az Európai Unióhoz tartozunk. Ám a kormány politikájában ennek szinte pont az ellenkezőjét láthatjuk. Gazdasági nyitásra nincs igazán komoly próbálkozás, ehelyett politikai szövetségkeresés zajlik keleti irányba, ami teljes tévút. Már csak azért is, mert hiába gondoljuk azt, hogy most az ázsiai gazdasági és erőközpontok, mindenekelőtt Oroszország igyekszik visszabillenteni maga felé az egyensúlyt, ennek éppen az ellenkezője történik. Vlagyimir Putyin azt éri el, hogy Amerika visszakerül a domináns hatalmi pozícióba. Ekkora mellélövést szerintem régen láttunk a világtörténelemben. Oroszország a minimálisra erodálta nagyhatalmi pozícióját, gazdasági és egyéb összefüggések következtében a kínai gazdaság is lényegesen lassabban fogja tudni behozni lemaradását. A nyugati világ lett erősebb. Ilyen időszakban veszekedőst játszani vele, és inkább keleti irányban barátkozni enyhén szólva értelmetlen. Legalábbis az ország szempontjából.

Nem vagyunk függetlenek a külső körülményektől

– Sokan úgy beszélnek a gazdasági helyzetről, mintha lennének rá kész receptek, csak alkalmazni kéne őket. Szinte szót sem ejtve a gyakran kiszámíthatatlan befolyásoló tényezőkről.

– Sosem értettem azt a fajta hazai közbeszédet, amely állandóan úgy tesz, mintha mi külső körülményektől függetlenül alakíthatnánk az életünket. A kormányzati kommunikációt pedig arra épül, hogy minden pozitív esemény a kormány eredménye, akkor is, ha a gazdasági-technológiai fejlődés az uniós támogatásoknak vagy alacsony kamatszintnek köszönhető, míg a negatívumok külső körülményekhez, beavatkozásokhoz köthetők – migrációhoz, Soroshoz, Brüsszelhez, szankciókhoz. Valójában a magyar egy kis, nyitott gazdaság, végtelenül kiszolgáltatva a világban zajló folyamatoknak. Zárt gazdasággá válni nem lehet opció, mert hiába védene meg egy-egy negatív hatástól, hosszú távon elszakadnánk a gazdasági-technológiai fejlődéstől. Az elmúlt tizenkét évből tíz kedvező feltételek között zajlott. És mikor ömlik a pénz mindenhonnan, viszonylag kis hozzáadott értékkel is jó eredményeket lehet felmutatni. Csak aztán jött a Covid, amikor a pénz ugyan még nem fogyott el, de az életkörülmények jelentősen romlottak. Utána meg elindult az infláció, aminek következtében a háború nélkül is óriási nyomás alá került egy csomó gazdaság.

Olvassa el az Oszkó Péterrel készült teljes interjút a Népszaván. 

Hasonló

 

Szerző