Sorting by

×

Oszt jónapot…Mekk mester! – Kiakadtak az Orbánt követők a legújabb “baromiradolgozom, fogjatok le”-bejegyzésen

Orbán Viktor kommunikátorai azt találták ki, hogy a miniszterelnök költözzön három napra vidékre, hogy “testközelből” lássa-hallja, mi a következménye Putyin Oroszországa háborújának Ukrajnában, de főleg azért, hogy eléggé “hősies” képek készülhessenek a menekülteket fogadó ,éjjel-nappal talpon levő miniszterelnökről, aki Duracell-nyúlként pörög. A kommentekből úgy tűnik, nem mindenkit sikerült elkápráztatniuk….

“Köszönjük szépen miniszterelnök úr, hogy választási kampányvergődésében hatalmas késéssel rátelepszik az elejétől jól működő civil segítségnyújtásra”

Emlékeznek még, amikor 2013-ban gumicsizmában a gáton sürgött-forgott az elsőszámú magyar közszolga, hogy “legyőzze az évszázad árvízét”?

Orbán Viktor a kezdeti bizonytalankodás után egyre jobban beletanult, hogyan szerepeljen katasztrófahelyzetben. A hivataloskodó, helikopteren röpködő kormányfőt az évek során felváltotta a munkásokkal szóba elegyedő miniszterelnök, majd az egész árvízi védekezést szinte egyedül kézben tartó főnök következett. Így merészkedett ki Orbán Viktor a gátra.

-számolt be az akkor még mértékadó portálként működő Origo, majd megjegyezték

“Leszámítva háborút meg árvizet, nem tudok elképzelni olyan dolgot, ami a húsvéti ünnepeket megelőzze”,

mondta még 2006-ban, a választások második fordulója előtt, a közrádió Vasárnapi Újság című műsorában, és 2010 óta nem is bízza akárkire a dolgot, ő maga igyekszik helytállni.

“Az ellenőrző pontokon a helyén találtam az embereket”, “semmiféle levonulás meg vízkiengedési utasítás nem hajtható végre, csak ha Bakondi úr vagy én mondom”, “Maga a parancsnok? Na, akkor jöjjön velem”

– láthatjuk, hallhatjuk tőle a felvételeken.” Kíváncsiak lennénk, ma miként interpretálná a bekebelezett portál ugyanezt a “hőstettet”!

A legújabb bejegyzésben:

“Felkészültünk a jelenleginél is nagyobb menekülthullám kezelésére.”

A hozzászólásokból….

“Kôszônyûk Szépen a Doktór Miniszter Elnôk Urnak, hogy mek véd minket azal, hogy belle pófázik mások múnkályába halyrá Fidesz halyrá Mimagyarók!!”

“Gulyáságyút felállítani.!Forró tea mindíg legyen.Gyerekeknek gyerekételt főzzön.- tésztát. A szolgálatosoknak meg vigyen 50 kg kávét a saját reprezentációs alapjából. Valami hasznosat is tegyen, ha már ott van.Fényképezkedéssel, és lábatlankodással nem segít senkin.”

“Operatív központ! Felkészültünk! A civilek meg dolgoznak helyettünk. Hajrá!”

“Ha nem lenne jelen, mindehol a DRÁGA JÓ MINISZTERELNÖK ÚR, biztosan végünk lenne mint a botnak. Ő egy személyben testesít meg mindent, amire szüksége van ennek a nemzetnek. Áldassék az ő neve!”

“Putyin csicskájának elfelejtették megfésűlni a haját. Mert dolgoznak rendesen a segnyalói hogy jó képben fessék le besugó gazdájukat. Amugy ezért a helyzetért legföképpen maga putyin kapcarongya és a másik a szijjárto a felelös akik már 12éve putyi segnyalói és nap mint nap vétoztak. Nagyon ne panaszkodjon kisztitkárom”

“Köszönjük szépen az önkénteseknek! Más!Varga Judit hazugságügyi miniszterasszony kiposztolta, hogy félmillióan voltak a békemeneten. Ha négyzetméterenként 3 emberrel is számolom, jóhiszeműen maximum 80 ezren lehettek….de így is túlzás! ”

“Köszönjük szépen miniszterelnök úr, hogy választási kampányvergődésében hatalmas késéssel rátelepszik az elejétől jól működő civil segítségnyújtásra. Remekül dokumentálja a fotós is a pótcselekvéseit. Nincs is üdvözítőbb annál, minthogy a valódi munkát végző embereket hátráltatja a választásoknak szóló gusztustalan színházával.”

“Csak a PR, a propaganda… menne ki a Keleti pályaudvarra!”

Kapcsolódó

Fotó: Cseri László

 

Oszt jónapot...Mekk mester! - Kiakadtak az Orbánt követők a legújabb "baromiradolgozom, fogjatok le"-bejegyzésen

átver

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.