“Ugorj be jártadban-keltedben” – Öt napig ingyenesen tesztel a ferencvárosi önkormányzat!

A Ferencvárosi Önkormányzat ingyenes gyorstesztelési lehetőséget biztosít a kerületi lakcímkártyával vagy ott tartózkodási engedéllyel rendelkező lakosoknak január 18. és 22. között. A kerület vezetésének közleménye szerint a szűrésre naponta 8 és 18 óra között a Bakáts téren és az Ecseri úti megálló két metrólejáró közötti területen lehet jelentkezni.

“Tesztelünk!”

A tesztelésben a jelenleg “kényszerleálláson” lévő ferencvárosi parkolóőrök is részt vesznek. Ők is segítenek majd a sorban állók koordinálásában, a helyszíni regisztrációban és az emberek informálásában.

A mintavételt minden esetben egészségügyi szakemberek végzik.

A Fővárosi Önkormányzat decemberi, utcai tömeges szűréséhez is kapcsolódó akcióban 5 nap alatt több mint 2000 embert tesztelnének. A IX. kerületi önkormányzat szerint

a vizsgálat mintegy 10 percet vesz igénybe, és nagyjából 15 perc múlva már át is lehet venni az eredményt, illetve a hozzá kapcsolódó tájékoztatót.

A közleményben felhívták a figyelmet, hogy

fertőtlenítés miatt a tesztelés 12–13 óra között mindkét helyszínen szünetel.

Manci néni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük