Orbán és a skacok Palkovics László szájába adva jelentette ki (be), hogy 2024-ig lát előre és ebben az időszakban ötezer milliárd forintot – 5.000.000.000.000 – fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére.


Ez 625.000.- forint / kerítésen belül lakó fő 0-99+-ig

A felfoghatatlanul magas összeg baromi sok, az életünket alapjaiban javító dologra lenne elég. Nem a szokásos és lenézett – amíg persze a delikvensnek nincs szüksége rá – lélegeztetőgépre akarom átszámolni, de azt biztosan el lehetne érni, hogy legyen orvos megfelelő szakszemélyzet a műtétnél, ha rászorul a kedves olvasó. Sőt, még nagy valószínűséggel fertőzést sem kapna és lenne cucc az altatáshoz is.

Talán futná belőle olyan tömegközlekedési eszközökre, amik nem szennyezik a levegőt, amit Ön és gyereke, unokája beszív nap, mint nap és kellemes hőfokban utazhatna télen, nyáron, hogy nyugodtan érjen munkahelyére, ahol ettől biztosan lelkesebben és hatékonyabban dolgozna.

Tuti, hogy az oktatás ügye is rendbe tehető lenne, hiszen ha megfizetett, képzett, okos tanárok osztják az észt minden intézményében, ahol a diák használható tudást szívhat magába, gondolkodhat, érvelhet, vitázhat, annak nem lehet rossz hatása a népre.

Ehelyett mit mond Palkovics szájával a regnáló?

a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópont átadóünnepségén?

a kormány által tervezett közúti beruházásokat keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelyből a magyar gazdaság megerősödésének köszönhetően a nagyobb részt, 1800 milliárd forintot a költségvetés fedez és a fennmaradó összeget adják az uniós támogatások.

Hozzátette,

hogy a 2016 és 2024 közötti időszak végére a magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat mintegy 1000 kilométerrel fog bővülni. A kormány stratégiai célja, hogy 30 percen belül kényelmesen elérhető legyen egy négysávos útszakasz Magyarország bármely pontjáról.

Ön erre szavazott? Ön erre szavaz majd?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét