Connect with us

Sport

Özbas Szofi és Ungvári Attila is bronzérmes a cselgáncs Európa-bajnokságon

Megosztás

A 81 kilogrammos Ungvári Attila és a 63 kilogrammos Özbas Szofi is bronzérmet nyert a szófiai cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján.

Megosztás

A 81 kilogrammos Ungvári Attila és a 63 kilogrammos Özbas Szofi is bronzérmet nyert a szófiai cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján.

Özbas a magyar dzsúdósport 50. Eb-bronzérmét gyűjtötte be

A 20 éves Özbas Szofi – aki korábban három korosztályban is Eb-aranyérmes lett – első felnőtt Eb-éremmeccsén a cseh Renata Zachovával csapott össze, pályafutása során már ötödször. Az eddigi négy csatából a 21 esztendős ellenfél csak az elsőt tudta megnyerni még a 2016-os ifi kontinenstornán, azóta viszont rendre az ifjúsági olimpiai bajnok Özbas bizonyult jobbnak, s legutóbb a 2020-as budapesti Grand Slamen verte meg Zachovát.

A hatodik összecsapást kezdettől fogva kézben tartotta a magyar dzsúdós, ellenfele nem tudott mit kezdeni a fogásával, majd a meccs derekán a BHSE olimpikonja egy belső horogdobásra vazaarit kapott. Mivel Zachova a hátralévő időben is teljesen veszélytelen volt, végül Özbas ünnepelhetett, aki a magyar dzsúdósport 50. Eb-bronzérmét gyűjtötte be.

Ungvári Attila pályafutása harmadik Eb-bronzérméért az ukrán Hievorh Manukiannal akaszkodott össze, akinek az eredménylistáján még csak egy világkupán szerzett harmadik hely szerepelt. Első találkozójukon a 33 éves “Karvaly” sokat kezdeményezett, riválisa két intést kapott a rendes mérkőzésidőben, de mivel értékelhető akció nem történt, jöhetett az aranypontig tartó hosszabbítás. Ebből 1 perc 23 másodperc pergett le, amikor a magyar dzsúdós egy indítást megkontrázva földre vitte tíz esztendővel fiatalabb ellenfelét, és vazaarival nyert.

Matthias Casse (Belgium), Tato Grigalasvili (Georgia), Sami Chouchi (Belgium) és Ungvári Attila. Fotó: EJU.net

Ungvári – akinek tavaly visszavonult bátyja, Miklós már férfi kapitányként ült a szőnyeg mellett – a 2010-es bécsi és a 2019-es minszki kontinenstorna után harmadszor állhatott fel az Eb-dobogó harmadik fokára, és egyben a magyar dzsúdósport 51. bronzérmét gyűjtötte be.

Nők:

63 kg, Európa-bajnok:
Gemma Howell (Nagy-Britannia)
2. Laura Fazliu (Koszovó)
3. ÖZBAS SZOFI és Gili Sarir (Izrael)
… Karakas Hedvig helyezetlen

70 kg, Európa-bajnok:
Marie Gahie (Franciaország)
2. Sanne Van Dijke (Hollandia)
3. Margaux Pinot (Franciaország) és Anka Pogacnik (Szlovénia)
… Gercsák Szabina helyezetlen

Férfiak:

73 kg, Európa-bajnok:
Hidajet Hejdarov (Azerbajdzsán)
2. Giovanni Esposito (Olaszország)
3. Rusztam Orujov (Azerbajdzsán) és Mark Hrisztov (Bulgária)

81 kg, Európa-bajnok:
Tato Grigalasvili (Georgia)
2. Matthias Casse (Belgium)
3. UNGVÁRI ATTILA és Sami Chouchi (Belgium)
… Rajkai Róbert helyezetlen

Forrás: MTI

Még több SPORT!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Pupp Réka aranyérmes Budapesten - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük