Két alkalommal forgathattam Őze Lajossal pályám elején, két számomra igen fontos és meghatározó filmben. A Karel Capek: Foltyn zeneszerző és Békés Pál: Lakótelepi mítoszok című tévéfilmben. Mindkettőben egy-egy jelentős epizódszerepet játszott. Olyan figurát, aki a film dramaturgiai szempontjából meghatározó, s olyan karaktert, aki igaz ügyet képviselt és szolgált, s mindkét esetben fontos üzenetet hordozott a film zárójelenetében.

A bizalom jutalma

Tehát nagyon nem volt mindegy, hogy KI személyesíti meg filmjeim arspoétikájának jelentős, jövőnek szóló üzenetét. Mindkét esetben Őzére esett a választásom – „hitelessége” okán, hogy az igazi művészt jelenítse meg a dilettáns pojácával szemben a Foltynban, s hogy a Lakótelepi mítoszokban a cseh rézmetszőt, Hollár mestert ő személyesítse meg, egy Shakespeare szonett erejéig, amely az ő szájából akkor, 1983-ban az új esztendőt köszöntve, hogy e bölcs sorok a petárdákkal robbanhassanak fel a hazai képernyőn, még jóval a rendszerváltás előtt:
FÁRADT vagyok, ringass el, óh Halál!: / az Érdem itt koldusnak született / és hitvány Semmiségre pompa vár / és árulás sújt minden szent Hitet / és Becsületet rút gyanú aláz / és szűz Erényt a gaz tiporni kész / és Tökéletest korcs utód gyaláz / és Érc-erőt ront béna vezetés / és Észre láncot Doktor-Balga vet / és Hatalom előtt néma a Szó / és Egyszerű kap Együgyű nevet / és Rossz-kapitány rabja lett a Jó…
Ám idehaza legfeljebb csak pukkanhatott a képernyőn, mint egy pezsgősüveg, vagy egy vissza nem tarthatott erősebb „fingás” az ünnepi asztal körül. Jól nevelt volt ez az ország, úgy tett, mintha nem hallaná, mert ugye ilyesmi nem illett, nem illik. A hallgatást, az úgy tenni, mintha nem történt volna meg-et, felejtsük el, a rendszer jól bevált, gyilkos módszere volt.

Néma dialóg

De nem erről akartam szólni, hanem Őzéről. Akiről mindkét alkalommal igyekeztek lebeszélni kollégáim és főként a gyártási emberek, mondván, hiszen csak egy kis epizódszerepről van szó. Kár kockáztatni a filmet. Ijesztgettek, hogy nem lesz józan, mire sor kerül a felvételre, miatta el fogunk csúszni stb. Én azonban ragaszkodtam hozzá, s biztos voltam benne, hogy Őze képes olvasni a sorok között, s tudja, hogy miért kértem fel őt ezekre a szerepekre. Az ki van zárva, hogy piásan jelenjen meg. Az nem lehet. Éreznie kell a bennem lévő tiszteletet iránta a szereposztásból, hiszen már az is egy üzenet, egy leírt, néma dialóg közöttünk.
Először a ruhapróbán találkoztunk a Foltyn forgatásán. Sárváry Kati, a tervező kikészítette a jeleneteire szánt ruhadarabjait. Több variációt is összeállított. – Kezét csókolom-mal köszönt 1980-ban nekem,aki még harminc sem voltam, Öt éve a pályán. Magázódtunk. Hosszan nézegette a felöltőket, a zakókat, a nyakkendőket, a kalapokat. Nagyon komolyan tépelődött, aztán a több variációból összeállított magának a három jelenetére egy sajátos összeállítást, majd felpróbálta mindet. Két nyakkendőcsere javaslatot elfogadott, és a nadrágjait egy kicsit bevetette, mellényből a forgatásra kért még néhány darabot, azokkal nem volt megelégedve. Megköszönte, hogy rá esett a választásom, s hogy nagyon tetszik neki a forgatókönyv, sok sikert kívánt.

Fél szavakból is értettük egymást

Legközelebb a forgatáson találkoztunk. Jelenete előtt a gyártásvezető ott toporgott körülöttem, hogy ne csússzak az előző jelenettel sokat, mert Őze már itt van, ne engedjem a stáb-büfébe, mert akkor lőttek a napi penzumnak. Baromi ideges lettem ettől a pampogástól, mert egy igen nehéz beállításon dolgoztunk éppen, amely előkészítette Őze jelenetét, s az ő kamerára való mozgását igyekeztünk éppen megkomponálni az operatőrrel – még szereplők nélkül. Hosszú beállításról volt szó. Őze bejött a stúdióba. Mondtam, hogy elnézést, még technikai próbázunk, világítunk stb. Várnia kell vagy fél órát, ha nem többet, nyugodtan menjen ki a büfébe, majd szólunk, ha készen vagyunk.
De ő nem ment. Leült egy székre és figyelte, mit csinálunk. Olyannyira érdekelte, hogy a végén azzal segített nekünk, hogy  beállt és lejárta nekünk a mozgásait. Egyetlen beállításon belül kellett helyet és ruhát váltania, ami nagy figyelmet és összpontosítást igényelt. És megcsinálta nem is egyszer, sőt, a felvételen, amire én már azt mondtam, hogy oké, ő kérte, hogy ismételjük meg, mert elégedetlen volt magával. Filmre dolgoztunk. Nem tudtuk ellenőrizni, visszanézni a jelenetet. Fél szavakból is remekül megértettük egymást. Hozta a figurát anélkül, hogy bármit kellett volna nekem mondani. Látta a helyszínt, tisztában volt a szituációval, a saját figurájával és a többiekével. Ennyi. Helyén volt. A színjátékos belépett a történetbe. Ez volt az ő varázslata. Azonosult egy zseniális, elzüllött zongoravirtuózzal.

Örökre beégette magát az emlékezetembe

A Lakótelepi mítoszoknál egy napos éjszakai forgatása volt eredeti helyszínen, Óbudán, egy 13 emeletes panelházban, valahol pokoli magasan. Színházi előadás után hozta a stábautó a helyszínre. És lám, itt sem ragadt le az utcán parkoló büfés-buszban, ahogy többen jósolták. Egyenesen feljött a lakásba, ahol a szűk szobában alig fért el néhány ember. Világítottunk éppen. Mondtam, liften lemehet a büfébe, mi még szaszerolunk itt egy kicsit. Nem ment. Leült az íróasztalhoz, a réztáblái fölé hajolt. Behelyezte a lupét a szemébe, egyenként kézbe vette a rézmetsző szerszámait, s imitálni kezdte Hollár mestert. Viaszolt, metszett, törölt. A súgóval összemondta a szonett sorait. Mi meg világítottunk tovább. És mi sem volt természetesebb számomra.
Tudtam, hogy nem lesz piás, ha hozzám jön forgatni. Nem is feltételeztem róla. Tiszteltem annyira, hogy a feltételezés gyanújától is megóvjam. Ezen az éjszakán láttam hosszú idő óta újra Bódy Gábor barátomat, aki kilátogatott a forgatásomra Szirmai Árpi miatt. Ő szintén vele dolgozott, ahogy Hollós Olivér is mindig. Akkor még nem tudtam, hogy Gáborral egyben ez az utolsó találkozásom is. Jelenléte nagyon zavart. Lekergettem a büfés kocsiba, ahol Őze helyett is ivott az egészségünkre, míg mi zavartalanul felvettük filmem záró képsorait.
Őze arca a rézlemezen – Hollár mesterként – örökre beégette magát az emlékezetembe. Egyetlen színész volt, akivel egy szót sem kellett beszélnem a szerepéről, de másról sem. Atmoszférát teremtettünk egymás számára a hallgatásunkkal, amelyben mindketten zavartalanul dolgozhattunk. Ideális partner volt. Ez a bizalom megérdemelt záloga. Köszönöm.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét