Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter, bankelnök, közgazdász, és nem utolsósorban a MoMa elnöke ismét tűhegy pontossággal fogalmaz, miközben sebészi pontossággal mutat rá a beteg, operációra váró területre. ...
Kedves MTA! Próbálom megérteni mi az amit ti nem értetek a közéletben most éppen rajtatok csattanó ostoron. Okos emberek vagytok, már régen rá kellett volna jönnötök...
Az istenért, meg ne mondják a miniszterelnöknek, hány éves vagyok! Ha megtudja: már nem kismama, hanem nagymama vagyok, talán nem is szerződik velem. Bár azt ígérte,...
Aktív, offenzív politikával kell meggyőzni az embereket: csak reánk számíthatnak. Telik az idő, ébresztő nemzeti jobb! – rázta a vészkolompot a hajdúböszörményi bukta utáni közleményében a...
Schmuck Erzsébet az LMP frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: már az új parlamenti ciklusban, vagyis májusban vinné az Országgyűlés elé pártja azt a javaslatot, amely a...
Olivier Blancharddal, aki 2015-ig a Nemzetközi Valutaalap szellemi vezére volt, a Heti Világgazdaság készített terjedelmes interjút. A beszélgetésből megpróbáltuk – kevés kivétellel – azokat a részeket...
Az MSZP ismét benyújtja devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását tartalmazó törvényjavaslatát. Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, ha két szomszédos uniós...
Németh Szilárd az idén még nem csinált hülyét magából. Sok fideszes politikus már igen, de Szilárd hallgat! Aggódom! Baljós ez a csend! Olyan kitörni készülő, vihar...