Úgy tűnik, hiába büntette meg korábban a Közbeszerzési Döntőbizottság a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítványt (DBMT), a Simonka György fideszes országgyűlési képviselőhöz több szálon köthető alapítvány...
Az MSZP szerint veszélyben van a Modern városok program beruházásainak megvalósulása. Varga László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, három éve indult a...
Naná, hogy nem támogatok – ahogy az MTA sem – semmilyen önkényes, a közgazdaság alapjait is felrúgó unortodox lépéseket illiberális államépítő háttérrel, meg olyasmiket, hogy Európa...
Balog ember(telen)miniszter szerint a magyar egészségügy világszínvonalú, kisebb hibák ugyan vannak, de összességében elégedettek lehetünk az egészségügyi kormányzat teljesítményével, a betegek és minden betegség kezelésével. Nem...
Teleki László roma politikus, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt országos választmányának elnökhelyettese. Interjúnkban a romák esélyeiről, a jelenlegi kormány munkájáról és pártja elképzeléseiről kérdeztük a...
Most a magyar kormány gyakorlatilag a kereszténység, az egykori birodalom jegyében hirdeti a nemzetállamok koncepcióját. Valójában tehát egy gazdasági és politikai egység ellen lép fel egy...
Mert Orbán Viktor tud csak egyedül megvédeni tőlük bennünket – hallatszik ki a Fidesz szavazóknak a fejéből. „- Mert azok ide jönnek árkon bokron keresztül, meg...
Még az ünnepek előtt adott interjút a 168 órának Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A politikus sok minden más mellett beszélt pártja Fideszhez való viszonyáról, a...
Fazekas a szívére vette, hogy ha Magyarország megszegi az önként vállalt közösség törvényét, és többszöri halk-szavú figyelmeztetés ellenére sem vált irányt, azt szankcionálni kénytelenek. Jön a...