Connect with us

Kerítésen innen

Pálinkás József: marhaság, hogy én vezettem volna az Orbán – ellenes értelmiségi attakot

palinkas
Megosztás

Pálinkás Józseffel, az MTA és a nemzeti kutatás-fejlesztési hivatal volt elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere. Az Akadémia helyzete mellett Pálinkás beszél arról is, hogy milyen ügyekben kellett volna hangosabban szólnia 2010 után.

Ő nyilatkozott elsőként arról, hogy Palkovics László megzsarolta az Akadémiát:

„Maga Palkovics ismerte el, hogy azért veszi el az MTA költségvetését, mert különben az Akadémia nem csinálná meg az átalakítást. Az aláírt szándéknyilatkozat tervezetét valóban az MTA-n szövegezték, de ez csak annak az újabb bizonyítéka, hogy a miniszter mind ez idáig egyetlen sor írásos javaslatot nem tett le a kutatóintézet–hálózat kialakításáról. „

„A kétharmados, sőt a háromnegyedes politikai felhatalmazás sem jogosít fel agyműtétre”

Az intézményhálózat szervesen fejlődött, szamárság az a miniszteri vád, hogy 80 éve változatlan lenne. Az sem igaz szerinte, hogy nem változott semmi, utoljára az ő elnöksége alatt, 2011-ben volt jelentős átalakítás:

„……megújult a kutatóintézet–hálózat igazgatása, az MTA titkársága egy menedzselő szervezetté vált. Az Akadémia mint tudós társaság éves jelentések alapján értékelte az intézetek működését.” /…./ „Nem jó, ha az egyik legrégebbi és legigazibb nemzeti intézményt szembeállítják az épp regnáló kormánnyal. A kétharmados, sőt a háromnegyedes politikai felhatalmazás sem jogosít fel agyműtétre, ahogy arra sem, hogy tudományos kérdésekben döntsön a politika. „

„Kórházat nem tud vezetni olyasvalaki, aki még sosem látott belülről kórházat….”

Megfogalmazta, lehet változtatni az intézményrendszeren, de csak rendezett módon, világos, az érintettekkel megvitatott javaslatok alapján:

„Kórházat nem tud vezetni olyasvalaki, aki még sosem látott belülről kórházat. Egy csavargyár menedzsmentjét gond nélkül le lehet cserélni egy kávéfőzőgyár menedzsmentjére, de a tudományos kutatás világa ennél sajátosabb. Nyilvánvaló, hogy egy kutatóintézetet csak kutatók bevonásával lehet eredményesen működtetni.”

Orbán saját kezűleg számolt le a gondolkodni bátorkodó Pálinkás doktorral

Szóba került, mennyire reális fenyegetés, hogy amennyiben nem lesz megállapodás. a kormány egyoldalúan módosít törvényt:

„A miniszterelnök vagy más befolyásos politikus szájából nem hallottam ezt a fenyegetést. Nagyon erős ellenérzése viszont vélhetően Orbán Viktornak sincs–ha lenne, akkor Palkovics miniszter sem zsarolhatná ezzel az Akadémiát. Más kérdés, hogy a miniszterelnök mennyire ismeri a részleteket.”

Palkovics nem politikus. Az a politikus, akit valaki megválasztott

Az volt fideszes miniszter kitért arra is, hogy befolyásos kormányzati szereplőnek tartja-e Palkovics Lászlót:

„Ő nem politikus. Az a politikus, akit valaki megválasztott. „/…../ ” Nem tudom megítélni, nem voltam olyan kormányülésen, ahol Palkovics miniszterként ott lett volna. Oktatási államtitkár volt, amíg az NKFIH-t vezettem, emlékszem, hogy a lényegi vitákhoz hozzászólt volna.”

Juszt László: Komolyan azt gondolja bárki is, hogy Palkovics a tudomány embere, s nem Orbán utasítására rombol?

Hangsúlyozta, olyan rendszer nincs, amit ne lehetne manipulálni. Oda lehet ültetni a saját embereinket az értékelő bizottságok élére, a fülükbe lehet súgni, hogy mi legyen a döntés:

„Ez a politikai és a szakmai vezetők tisztességén múlik, nem a rendszer hibája.” /…./ „A kormánynak szuverén joga, hogy döntsön egy-egy kiemelt projekt támogatásáról, intézmény létrehozásáról. Szerintem nem helyes, ha a tudományos közösség megkérdezése nélkül dönt, de ezt nem lehet törvényekkel kizárni.”

„A miniszterelnöktől soha….”

Mielőtt felmentették volna az NKFIH éléről, a kormányhoz közel áló sajtó arról cikkezett, hogy túlságosan liberális, baloldali kutatók is kapnak pénzt a hivataltól. Beszélt az akadémia volt vezetője beszélt arról is, hogy belülről kapott-e ilyen kritikákat:

„A miniszterelnöktől soha. Hallomásból értesültem róla, hogy egyes politikusok tettek ilyen megjegyzéseket, de én testületi véleményt egyszer sem írtam felül. A pályázatokat szakértők értékelték, egy panel rangsorolt, én pedig a sorrend alapján hoztam meg a támogatási döntéseket.” /…. / ” Az újságok meglehetősen primitív támadásaival nem tudok mit kezdeni, szó szerint marhaság, hogy én vezettem volna az Orbán – ellenes értelmiségi attakot. Ezek a cikkek nyilván az eltávolításomat és a rendszer átalakítását készítették elő, szerzőik nem maguktól kezdtek el velem foglalkozni.”

Lendvai Ildikó: Várom, mikor jelentik be, hogy az MTA-t szétdúló Palkovics miniszter a jövő héttől Széchenyi István néven jelenik meg

Hangoztatta, hogy a fékek és ellensúlyok kiiktatása össztársadalmi szinten és a tudomány területén is aggasztja:

„Gond, hogy nincs a politikának egy olyan belső mozgása, amely ellensúlyozhatná néhány ember vagy egy ember törekvéseit. Hosszú távon semmilyen területen nem vezet eredményre, ha nincsenek viták, nincsenek kételyeink. A központosításnak egyes területeken lehet értelme, máshol nem; világosan kiderült például, hogy az iskolák központosítása rossz ötlet volt. Ezt már akkor, 2010 után így gondoltam, az MTA elnökeként el is mondtam a miniszterelnöknek, hogy szerintem hogy kellene csinálni. Nem így csinálták. ”

Forrás: Magyar Narancs

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük