Elkészült a Mesterséges intelligencia stratégia, amely az MI térhódításával jelentkező technikai és a humán-tudomány területére tartozó kérdésekre keres választ – hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter. Elég érdekes, hogy éppen többek között az  MTA intézeteit beszántó kormánytag beszél erkölcsi dilemmákról. 

Az MI nyomában

Palkovics László a Pannon Egyetemen tartott előadásában kiemelte: a mesterséges intelligencia használata számos erkölcsi és társadalomtudományi kérdést von maga után, például azt, hogy a természetes intelligenciát mennyiben fogja háttérbe szorítani.
Kitért arra: a várakozások szerint a mesterséges intelligencia használata 2030-ban 14 százalékkal.   Ez a tény 7 ezer milliárd forinttal járul majd hozzá a GDP-hez.
A kormány jóváhagyását követően a kormany.hu-n is megismerhető lesz a Mesterséges intelligencia stratégia.
Szerinte a kreatív ipar részeként működő mesterséges intelligencia térhódítása felveti a kérdést, hogy veszélyként vagy lehetőségként tekintsünk-e erre a folyamatra. Lehetőséget adhat az ember számára például arra, hogy olyan dolgokkal töltse az időt, amellyel nagyobb hozzáadott értéket tud előállítani.

Korunk csodája az arcfelismerés, lásd Kína

Számos felhasználási terület létezik. Egyebek mellett az arcfelismerés, az állapotfelmérés, a röntgen, a hazugság felismerés, a meghibásodásra utaló zajok azonosítása mezőgazdasági gépeken, zene írása, festmények készítése, versírás, önvezető járművek megjelenése – mind olyan terület, ahol jelen van a mesterséges intelligencia.
Palkovics László a jövő mobilitási kérdéseiről és kihívásairól szólva arról beszélt. Az MI közlekedésben való alkalmazása kiküszöböli az emberi tévedéseket, kényelmes, időtakarékos utazást biztosít, valamint hozzájárul az üzemanyag fogyasztás csökkentéséhez is. Hozzátette: felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy el szabad-e venni a vezetés élményét az önvezető autók tulajdonosaitól, valamint nem elhanyagolható kérdéskör az sem, hogy mi lesz a döntés alapja, amikor egy veszélyes közlekedési helyzetben két rossz döntés között kell választani. Egyes szakmák és állami szolgáltatások területén is egyre nagyobb teret hódít a MI – fűzte hozzá. A Mesterséges Intelligencia Stratégián több mint kétszáz intézmény és cég dolgozott, egyebek mellett tartalmazza az adat törvények módosítását, szól a nemzeti laboratórium létrejöttéről, kitér a vállalatok ösztönzésére, képzések indítására, az automatizált ügyintézésre például az egészségügy területén, foglalkozik a kutatás-fejlesztéssel valamint az infrastruktúra – fejlesztéssel és rendezendő etikai és jogszabályi ügyekkel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét