Connect with us

Kerítésen innen

Palkovics visszakozott – egyelőre felfüggesztette a bosszúhadjáratot

Megosztás

Mégsem szabdalják fel a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát – derül ki az Index interjújából. Palkovics László egyelőre meghátrált.

MTA
Megosztás

Mégsem szabdalják fel a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát – derül ki az Index interjújából. Palkovics László egyelőre meghátrált.

Véletlenül derült ki

Lovász Lászlóval, az MTA elnökével készített interjút az Index. Lovász ebben mondja el, hogyan folytak és szakadtak meg a Palkovics miniszterrel folytatott tárgyalások, majd hogyan vezetett a folyamat a minisztérium időleges visszakozásához.

Miután véletlenül kiderült, hogy Palkovics László miniszter feldarabolná a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézmény-hálózatát, az MTA megszakította a tárgyalásokat. Erre a minisztérium vádaskodásokkal válaszolt a nyilvánosság előtt, a tárgyalóasztalnál azonban jóval konstruktívabban léptek fel. Így visszavonták az intézmények szétdarabolásának tervét, és belementek abba, hogy az MTA maga világítsa át kutatóintézeteit.

Egyértelmű politikai motiváció

Az interjúban Lovász kimondja, a minisztérium tervezett lépései mögött egyértelmű a politikai motiváció. Így például a Közgazdaságtudományi Intézet megszüntetését azért forszírozták, mert az intézet kutatói korábban bírálni merészelték az oktatáspolitikát.

(Forrás: HVG)

MTA-fricska Palkovicsnak – elég a süketelésből…..

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük