Pánik, agresszió

Bencsik András kormánypropagandista kétségtelenül retteg. A fene se érti, miért. Hiszen ugye mégiscsak a „győztes párt” szószólója, megmondóembere lenne ő, vagy mi…

Csürhe a nép?

Ekképp adott hangot aktuális szorongásainak :

„Nekem nagyon nem tetszik, hogy május 8-án, a Parlament alakulásakor ott akarnak tüntetni a Kossuth téren. Erősen bízom benne, hogy a rendőrség, ha kell, a katonaság meg tudja védeni a Parlamentet ettől a… elnézést, de azt kell mondanom, ettől a csürhétől.”

 

Speciel nekem sem tetszett, hogy anno a fideszesek – élükön Orbanisztán mai rendszerurával – ott tüntettek a Kossuth téren, és kordont bontottak. Ám mégsem gondoltam akkor, hogy emiatt a rendőrségnek vagy pláne a hadseregnek kellett volna „megvédenie” a Parlamentet a tüntetőktől, s hogy vasra verve, szíjon vezetve kellett volna bíró elé állítani azokat, akik épp úgy a leválthatatlan magyar népből valók voltak, mint ahogy az az ellenzéki sokaság is, amelyik most készül tüntetni ottan. Hiszen aki demokrata, az tudja, hogy a mindenkori hatalommal szembeni tüntetés – együtt jár a demokráciával.

Bencsik a  tévéostrom idején nem, most viszont retteg

Igaz, a tévéostrom, a főváros feldúlása, a Rákóczi út lángba borítása már valóban okot adott a beavatkozásra. Elvégre még a legliberálisabb demokráciában sem várható el a bűnüldözésre és a közrend fenntartására fölesketett policájtól, hogy „garázdasimogató” bűnpártoló legyen. Ennyit a csürhéről meg a rendőrségről. Illetve majdnem ennyit, mert erről később azért még lesz szó.

Szóval, mostan az a helyzet, hogy Bencsik András, aki anno egyáltalán nem csinált maga alá a kordonbontástól a tévéostromig, a parlament előtti zöldfelület közvécéként használatától a kuka- és autógyújtogatásig, a megrohamozott tévészékház étel- és italautomatáinak kifosztásától a telefonfülkék letarolásáig és a harckocsi-elkötésig terjedő „demonstrálástól”, szóval, ő jelenleg remegve rettegni méltóztatik a demokráciával járó ellenzéki tüntetéstől. Ami az ő szemében nyilván valamiféle „törvénytelenség”.

Bencsik András mostanára eljutott a telefonfülke-forradalmári hevülettől a kispolgár abszolút rendpártiságáig. Ő Pangloss, ez a világ pedig a létezhető világok legjobbika, és a jóságos államhatalmat minden áron meg kell védeni! Rendőrséggel, katonai erővel is. Ha kell, hát jöjjön a vízágyú, a könnygáz, jöjjön a gumilövedék, sőt, akár az éles lőszer is… Szemkilövetés? Ugyan! Bencsik Andrásnak tán százak, ezrek élete sem számíthat már, csak mutasson végre kellően elrettentő, kemény erőt a hatalom! Védjék meg az újabb (örök?) kétharmados Fidesz-kormányt (és persze jó csahosait, uszító propagandistáit, amilyen ő maga vagy az 5. számú párttagkönyves, akinek a nevét nem írom le), az állami erőszakszervezetek, amelyeknek parancsot adhat a Legfőbb Hadúr, Végvár Kapitánya!

De nézzük csak meg közelebbről ezt a bencsiki „csürhét”! Mert a százezres tömeg, amelyik most készül tiltakozni, bár kétszer is megtöltötte már a Kossuth teret, egyszer sem vizelte le a füvét. Ez a „csürhe” más ám, mint a korábbi. Ne keressétek köztük a focivilág ultráit, sem a kétajtós szekrénnyé gyúrt, fizetett kopasz őrző-védőket! Ezek zömmel fiatalok, diákok. Meg idősebb egyetemi, főiskolai tanárok, művészek, tudósok, a világra nyitott közéleti emberek. Városi értelmiség. Azután ott vannak még a régóta „nem teszik” rendszer miatt háborgó egészségügyiek, a nép gyermekeit elbutítás helyett oktatni akaró pedagógusok, a kiszolgáltatott helyzetű közalkalmazottak. És persze a hatalom által sorozatban támadott civil környezetvédők, jogvédők, érdekvédők, a netadó-ellenesek, a legszegényebbekért kiállók, az állam helyett szociális feladatokat megoldó önkéntesek.

Ezektől a tüntetőktől nem kell félni, ők nem akarnak „patakvért”

Ők, s a hatalmi korrupción, a társadalmi igazságtalanságon, az oktatás, az egészségügy lezüllesztésén, az országot vezetők gátlástalan gazdagodásán, mutyizásán, képmutatásán, arroganciáján, a honi demokratikus intézményrendszer leszalámizásán, a hazug emlékezetpolitikán, a történelemhamisításon, a nők, az „annyit is érő” szegények, a „panelprolik”, a „nyuggerek” lenézésén, a gőgös urizáláson, a nemzet egységének szétverésén, a megosztva uralkodó politikán, a félfeudális régi-új hűbéri viszonyokon, a sajtó és a többi médium bekebelezésén és hatalmi monopóliumán felháborodottak adják e „csürhe” javát.

Nem kellene rettegnie tőlük még Bencsik agitátor-propagandistának sem. Mert ez a „csürhe” a tüntetés után eddig szép csendben hazament. Mert nem akart a többségük felfordulást, „patakvért”, s a jelek szerint nem is akar itt semmiféle forradalmat. Csak békés rendszerváltozást akar. Nem ilyen, és nem így megválasztott parlamentet, nem uralkodó, hanem a polgárait kiszolgáló jogállamot. Európai demokráciát. Negyedik Magyar  Köztársaságot. De azt egyre eltökéltebben! Mert az illiberális rendszerrel, a NER-rel, a gyűlöletkeltéssel, az európai értékektől távolodással tele már a töke.

Ez a magyar nemzet nem Fidesz-hívő „másik fele”. Vagy inkább: a többsége. Már a sokféleségéből ítélve is vélhetően az, és nemcsak azért, mert a fideszes játékszabály szerint a voksok felénél kevesebb is elég már a parlamenti kétharmadhoz – ha a többi párt megosztott. És ennek a tarka-barka többségnek most nincs igazi, karizmatikus vezére. Ebben a „csürhében” mindenki, aki szónokol, úgy mutatkozik be: „egy senki vagyok”. És a pillanatnyilag vesztes tömegben mindenki hatalom nélküli „senkinek” tekinti önmagát. E pluribus unum. Ettől valakik igazán!

A „senkik” nem agresszívek

Próbálja csak ki bátran a hatalom, ha egyszer Bencsik András ilyen szépen kéri, noszogatja, hogy milyen is ráuszítani az ország egyik – most épp alulmaradt, emiatt keserűen csalódott – bő felére az állig fölfegyverzett erőkkel is támadni tudó másikat! Pincér! Egy polgárháború rendel…

Akik már szinte mindent – szabadságot, egyenlőséget, testvériséget – elvesztettek, azoknak nem maradt sok veszítenivalójuk. A „senkik” ezért nem félnek. És ezért nem is igazán agresszívek, szemben Bencsikkel. Még nem… De lehet persze csürhézéssel alázni a „senki” magyar népet, lehet megfélemlítéssel próbálkozni, lehet fegyveres hatalmi erőszakkal fenyegetőzni.

Hátha…

Addig is, míg kiderül, mi lehet a bencsiki magyarember-kísérlet eredménye, érdemes elővenni a régi Petőfi-kötetet, és figyelmesen újra átfutni A nép nevében című verset. Kelt Pesten, 1847. márciusában…

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük