Papír van róla: január 1-től 15 százalékkal több lesz a nyugdíj, és ezt vehetik készpénznek…..

Orbán Viktor kedd reggel a Facebookon egy fotóval közölte, hogy hamarosan bejelentést tesz és mivel -tudják, hiszen Ő mondta– még sosem hazudott, 10 órakor kikerült a szobán forgó mondandó felvétele is a nyugdíjasok örömére…..

Forog a kamera, írhatom?

Mielőtt kézjegyével ellátta volna az aktuális papirost, felnézett a kamerába megbizonyosodni arról, hogy a kamera másik oldalán állók rögzítik-e minden mozdulatát, majd amikor látta, hogy minden rendben van, már firkantott is.

“Most írtam alá azt a kormányrendeletet, amellyel január 1-jétől 15 százalékkal emeljük a nyugdíjakat Magyarországon.

Az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában tombol az energiaválság, ez bennünket, magyarokat is nyomaszt és érint. Védekeznünk kell. Mi, magyarok, ársapkákkal és rezsicsökkentéssel védjük a családokat. De a védekezés közben nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Magyarországnak vannak nagy céljai, amelyek túlmutatnak a nehéz időszakokon.

Az egyik ilyen nagy célunk a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, illetve a nyugdíjak értékének megőrzése. Ezt a célt 2010 óta minden évben sikerült elérnünk. Most, hogy 15 százalékkal emeljük január 1-gyel a nyugdíjakat, ez 2023-ban is így lesz. A nyugdíjasok számíthatnak ránk.”

– mondta a miniszterelnök a Facebookra feltöltött videójában.

A kommentekből….

Elsőként a mindig készenlétben álló Deák Dániel írt “kemény bírálatot”, ahogy azt a Megafonnál tanulta:

“Sötét nap ez a balliberálisoknak: uniós megállapodás, nyugdíjemelés. Mi jöhet még?”

…és a többiek…:

“Remek, de nem úgy volt, hogyha csődöt mond a sorosista baloldal brüsszeli áskálódása, akkor jön a pedagógusbér-emelés?”

“Huszonsok (vagy sokkal nagyobb) százalékos infláció mellett olyankor jelent be valaki tizenöt százalékos nyugdíjemelést, amikor nem arról akar beszélni, hogy beadta a derekát Brüsszelben. (Lehetséges, hogy ezzel az Átlátszót akarja reklámozni?)”

“Hurrá!Ide nem 15%os emelés kell hanem minimum 30%!Ez megint a nyugdíjasok megtévesztése csak azt látják,hogy kapnak de azt nem látják mennyit vesznek el tőlük …..” “Nincs még egy ilyen Kormány, amelyik ennyire gondoskodik a nyugdíjasokról. Hálás köszönet érte!”

“Köszönjük szépen! Majd kérünk kölcsön a nagyikáktól”

“a végén még a nyugdíjasokra is kivetik az extraprofitadót ebben a nagy jólétben” “Mivel lehet megtartani a kormányzást ? Azzal hogy a nyugdíjasokat maga mellé állítja ..”

Varga-ráerősítés

“A költségvetés biztosítja az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges havi 473 milliárd forintot

– jelentette be Facebookon Varga Mihály pénzügyminiszter.

“A jövő évi nyugdíjkifizetések összege – a 13. havi nyugdíjjal együtt eléri a 6150 milliárd forintot

– tette hozzá. A miniszter szájbarágta:

“2010 óta a nyugdíjak összegét kétszeresére növeltük, vásárlóerejük 20 százalékkal javult… (…) továbbra is azon dolgozunk, hogy a szankciós válságban is megőrizzük a nyugdíjak értékét“.

Kapcsolódó

Pin It on Pinterest