Connect with us

Sport

Papp Gábor lett a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke

Megosztás

A szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlése egyhangúlag választotta meg a korábbi búvárúszót, aki sportolói karrierje befejezése után a médiában tevékenykedik.

Korábban a Viasat3 marketingigazgatója volt

majd a Ringier-nél a Blikk és a Nemzeti Sport Divízió vezetőjeként dolgozott.

Papp Gábor elmondta, a hagyományokat megtartva, azokra építve új lendületet szeretnének adni a sportágnak az új elnökséggel.

„Korábban versenyzőként, később marketing szakemberként is megtanultam, hogy minden egyes eredmény mögött ott van a befektetett munka. Röviden: amit beleteszünk a szövetségbe, azt fogjuk tudni csak kivenni. Továbbra is fontos az élsportos vonal. Fontos, hogy a világversenyeken jól szerepeljenek a magyarok, de legalább ekkora hangsúlyt fektetünk majd a szabadidős, és utánpótlás bázisra, valamint a technikai és a szakmai képzésekre. Az egyik fő feladatunk lesz az, hogy minél népszerűbb legyen a búvárkodás, és minél több gyerek ismerkedjen meg a sportággal” – hangsúlyozta a 48 éves sportvezető.

Az egyik legsikeresebb olimpián kívüli sportszövetség elnöksége több, mint fél éve mondott le, a tisztújító közgyűlés eredetileg április 9-ére volt kiírva, de a koronavírus-járvány miatt végül júniusra tolódott.

A közgyűlés három alelnököt is választott, ezeket a tisztségeket a következő négy évben Kövy Bence (sportalelnök), Szabó Attila (technikai alelnök) és Balázs Gergely (tudományos alelnök). Az elnökségben helyet kapott még Balázs Péter, Kővári Péter és Veress András.

NVESZ Sajtó

búvárúszót

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük