Connect with us

Bulvár

Paprikáskrumpli: egy titkos hozzávaló és vége a fincsi, de uncsi érzésnek

Megosztás

A paparikáskrumpli népi eledel nálunk, de azért ezen is lehet egyet csavarintani. Íme!

paprikáskrumpli
Megosztás

Nincs is olyan magyar háziasszony aki ne készített volna még paprikáskrumplit. Erről az ételről, ami egyébként a nagy kedvencünk általában azt gondoljuk, hogy” fincsi, de uncsi” Bebizonítjuk, hogy mindössze egyetlen plusz ösdszetevő és egy igazán izgalmas ételt thetünk az asztalra.

Hozzávalók

10dkg szalonna

1fej vöröshagyma

30 dkg debreceni kolbász

1ek pirospaprika

1kg burgonya víz

dobpergés, mert itt a tikosfegvyer: 15dkg köles

Elkészítés

A szalonnát zsírjára sütjük, majd kiszedjük a zsírból. Azután a zsíron megfonnyasztjuk a finomra aprított hagymát, majd hozzáadjuk a felkarikázott kolbászt és kissé átpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával és rádobjuk a héjától megtisztított, felkockázott burgonyát.

Felöntjük kb. 2,5-3 dl vízzel, hozzászórjuk az átöblített kölest és az egészet fedő alatt készre főzzük (ha szükséges, a főzés során adunk még hozzá vizet). Végül sózzuk ízlés szerint. (Recept)

Jó étvágyat az új fajta paprikáskrumplihoz!

Néhány szó a kölesről

A köles Régóta ismert gyomorbarát gabona. Tisztító, salaktalanító hatású, emésztése igen könnyű, ezáltal nagyobb adag elfogyasztása is kellemes jóllakottság érzést okoz, telítettség érzés és gázképződés nélkül. Ismert prebiotikus aktivitása, mely hozzájárul a jó baktériumok mennyiségének növeléséhez – ezek kulcsszerepet játszanak az emésztés elősegítésében. Ellentétben a finomított gabonákkal, a köles gátolja a rossz baktériumok elszaporodását. Ide tartozik a leginkább ismert tulajdonsága, ugyanis a köles lúgosító hatása miatt képes visszaállítani a sav-bázis egyensúlyt, mely magas húsfogyasztás miatt, egészségtelen szokások (alkohol, ital), de akár sztressz hatására is felbomolhat.

Olvasható a Clean Eating oldalán.

Ezt is olvasd el ha érdekelnek az egszerű finomságok:

Friss!

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Egy igazán finom és egyszerű köményes, minden ízében "a miénk" leves | Városi Kurír

  2. Pingback: Ízorgia! - Békebeli vastagszaftú, igazi paprikáscsirke | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük