Connect with us

Banánköztársaság

Pár szó a hajléktalanokról

Megosztás

Életvitelszerűen közterületen tartózkodni: nem szép látvány. A hajléktalanok gyakran büdösek, koszosak; sokszor hangoskodnak. Előfordul az is, hogy nevetgélnek.

Hadüzenet

Szóval, zavarják az összképet. Ideje tehát hadat üzenni nekik, rendőrökkel elhurcoltatni őket. És az engedetleneket meg is kell büntetni!

A pénzbüntetést megszüntetik: igaz, minek is? Legyen mindjárt közmunka vagy elzárás.

Büntetés – valódi bűncselekmény nélkül

A hajléktalanokon kell kipróbálni, milyen, ha bűncselekmény elkövetése nélkül büntetik meg az embereket: ha beválik, lehet majd másokkal szemben is alkalmazni. Igaz, hogy nem követtek el bűncselekményt – mindeddig! De csak egy kis „törvény” kell hozzá, és ami eddig nem volt az, azzá teszik… Az alkotmánybíróság, akarom mondani, a zalaptákolmány-bíróság sem szólhat semmit: benne van a zalaptákolmányban, a magyar nép kérésére, vagy legalábbis egyetértésével…

(Hírcsárda)

Akik hajléktalanokat védnek, szabad idejükben migránsokat simogatnak

Elképzelem, amint elhurcolják az aluljárókból őket: lesz majd röhögés meg szurkolás! A Fidesz mindig tudja, kiket kell megtámadnia..! Talán lesznek néhányan, akik szolidarizálnak majd velük: valami rendes büntetést kell kitalálni számukra is. Elvégre hiányos az a „törvény”: nem szól azoknak a büntetéséről, akik akadályozzák a „rendőri munkát”… Igaz, erre már van „jogszabály”, tehát alkalmazni kell. Csak szigorúan: akik hajléktalanokat védnek, szabad idejükben migránsokat simogatnak! Soros költségén, persze.

Csak füttyenteni kell

Orbániában egyébként is egyre szebb dolog rendőrnek lenni. Egy polgármester vagy az „illetékes elvtárs” csak füttyent egyet, és máris megbilincselik, elhurcolják az alkalmatlankodót, miután az autóra vágták. És milyen fölemelő lesz hajléktalanokat elcipelni..!

Persze, nem kell majd mindenkit: vannak, akik tudnak járni. Ha meg valaki nem akar – de ha akar, akkor is –, hát két markos rendőr hátracsavarja a kezét, és elvezetik…

Ragaszthatnának megbélyegző matricákat

Lehetne persze ezeket a hajléktalanokat valami hasznos, értelmes munkára is fogni! Például matricákat kell a kezükbe nyomni, és mint a nép képviselői, fölmatricázhatnának bizonyos irodákat.  Nem kellene ilyen munkával az ifjú, de régi vágású kereszténydemokratákat fárasztani.

A hajléktalanok eme foglalkoztatásának az is előnye, hogy meggyőzi a külföldieket – már akik nem Soros zsebéből néznek az országra: az egész nép torkig van a migránssimogatókkal! Igaz ugyan, hogy Magyarországon kevesebb a migráns, mint a rézf@szú bagoly – de akkor is!

Ötletelés

A műveltebb hajléktalanokat az MTA épülete elé kellene vezényelni, hogy hangosan tiltakozzanak a Lovász László-féle önkény ellen. Biztosan lennének olyanok is, akik némi baksis fejében még gyorsan megsértenék a magánélet védelméről szóló „törvényt”, mielőtt hatályba lépne, és elmennének Gyurcsány háza elé tüntetni.

Csak néhány ötletet akartam adni, hasonlók bármikor kitalálhatók. Jó volna, ha gondolkodnának ezen az illetékesek – egyszerűbb, mint mondjuk megteremteni a hiányzó, nagyjából 20.000 hajlékot! Nem kell tehát föltétlenül elhurcolni az utcán élőket; megverni vagy röhögni sem kötelező rajtuk!

Elvégre a régi vágású kereszténydemokráciában van irgalom – vagy mi…

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük