Paranormális: kísértetkastély a Balaton partján – sikoltozó falak

Paranormális? Az emberek képzeletében élénkek az ódon kastélyokról és a bennük “lakó” kísértetekről alkotott képek, éppen ezért nem meglepő, hogy a titokzatos eseményekkel teli  balatonedericsi  kastélyt  kísértettanyaként emlegetik. Ez is egyike a Balatonpartot körül lengő különös történeteknek.

A gyilkos gulyás és a szakácsnő tragédiája

Ezt főként horrorfilmekbe illő külsőjével érdemelte ki, azonban, ha kicsit jobban utánanézünk az épület eredetének, fényt deríthetünk annak sötét múltjára, és a falai közt zajlott szörnyű eseményekre. A kastélyt az 1880-as években építette a Nedeczky család. A feljegyzések szerint Nedeczky Jenő vette meg anyagilag igencsak megszorult bátyjától, Nedeczky Istvántól. Ezután nagyjából 30 évig nem is történt semmi, mígnem 1912 tavaszán az az edericsi gulyás féltékenységből kioltotta a kastély szakácsnőjének életét. Ugyanebben az évben Jenő is öngyilkos lett, mégpedig a születésnapján. A legtöbb ember számára a születésnapja egy boldog ünnep, mikor még csak eszébe sem jut senkinek semmiféle ilyen gondolat. Ő azonban mégis így döntött, és végbe is vitte tervét.

Csak találgathatunk, mi vitte rá erre.

 

Parnormális öngyilkosság cunami

A Fekete-kastély, mely ekkorra igencsak rászolgált a nevére ezután több ízben is gazdát cserélt, ám a borzalmak állandóak maradtak. 1928-ban például egy fiatal ügyvéd vette meg. Ő is öngyilkos lett, amikor feleségét rajtakapta, miközben épp megcsalja őt. A feleség szeretője, későbbi új férje szintén öngyilkos lett. Azt, hogy ő miért döntött így, nem tudjuk. Az egész igencsak rejtélyes körülmények között zajlott le, és furcsa módon a korabeli vizsgálatok sem mutattak rá semmilyen értelmes magyarázatra, és ráadásul meglepően hamar le is zárultak.

Azt, hogy esetleg idegenkezűség volt-e a dologban, vagy valami sokkal misztikusabb, nem tudhatjuk, és valószínűleg az eset kora miatt soha nem is fogjuk megtudni.

paranormális
A balatonedericsi kísértetkastély ma.

Sikoltozó falak

A hely 1980-tól üdülőként működött. Ezalatt az idő alatt rengeteg furcsa estet tapasztaltak a vendégek.
Egyikük például azt mesélte, hogy az ott töltött idő alatt rendszeresen hallott, furcsa kaparászást, és időnként még sikolyokat is. Utóbbira több másik vendég is vissza tudott emlékezni, többen az éjszaka közepén ébredtek fel rá. Néhányan közülük másnap el is hagyták az üdülőt, mert rossz érzéseik támadtak, és nem akartak ott maradni.

Szörnyűségekkel teli múltja ellenére az épületet nemrég eladták, ám új tulajdonosa eddig nem kezdett vele semmit, így a Fekete-kastély napról napra egyre jobban hasonlít a filmekben látott horrorházakhoz.

Rovatunkból

paranormális

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük