Connect with us

Kerítésen innen

Parragh nem bonyolította túl: a hoppon maradó katások visszamehetnek a munkaerőpiacra! Mi lenne, ha Ő is kipróbálná?

Megosztás

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke interjút adott az RTL Klubnak szerdán, amiben arról beszélt, hogy az új katatörvény elfogadása szerinte politikai döntés eredménye, ő pedig puhább verziót javasolt volna, de nem gondolkozik a lemondásán.

Parragh
Megosztás

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke interjút adott az RTL Klubnak szerdán, amiben arról beszélt, hogy az új katatörvény elfogadása szerinte politikai döntés eredménye, ő pedig puhább verziót javasolt volna, de nem gondolkozik a lemondásán.

Ő szólt, de hát….

Parrag szerint a következő hónapokban fog kiderülni, hogy a törvényen változtatni kell-e. Ő szerinte felsorolta az érveit a módosítással kapcsolatban a kormánynak, jelezte a miniszterelnöknek, hogy a katatörvény módosítása felháborodáshoz vezethet, és azzal, hogy az ő januári javaslatuk helyett már szeptemberben életbe lép, sok vállalkozó nehéz helyzetbe kerül. De elfogadja a kormány döntését, amiről szerinte kiderülhet, hogy ez volt a jó döntés. Az őt ért bírálatokkal kapcsolatban azt mondta:

neki a munkavállalók 86 százalékát is képviselnie kell, akik rendesen adóznak és járulékot fizetnek. A hoppon maradó katásoknak elsősorban azt javasolja, hogy próbáljanak visszatérni a munkaerőpiacra, de szerinte „számtalan olyan technika van, ami ezt megoldja”.

Parragh szerint 

véleményvezérek vesznek részt a katában, mint a fodrászok, az állatorvosok és a riporterek.

 

Parragh, ahogy az érintettek látják….

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Hétfőn 7-kor tüntetne? Itt vannak a részletek! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük