Paulo Roberto Falcao pályafutása

Az “Isteni” Falcao, 1953-ban született és Porto Alegreben, Brazília legdélibb tagállamának, Rio Grande do Sulnak a fővárosában nőtt fel. Saját elmondása szerint, “szegény és boldog” gyerekkora volt, labdarúgó pályafutását 11 évesen, az Internacional do Porto Alegrében kezdte.

Az Internacional és a Roma

Azt szokták mondani, hogy nincs két egyforma brazil város, ez fokozottan igaz Porto Alegrére, mely hagyományosan inkább emlékeztet egy európai városra, mint Rio de Janeiróra. Itt a focit is kicsit másképp játsszák, mint Rióban, kevesebb labdazsonglőrködés és több tartalom és céltudatosság. Nem véletlen, hogy Falcaon kívül olyan  középpályások jöttek innen, mint Dunga vagy Emerson.

Az Internacional, Falcao eljövetele előtt, csak messziről nézhette a nagyobb és ismertebb, Riói és Sao Paulói csapatok sikereit, arra még gondolni sem mert senki, hogy az Internacional egyszer brazil bajnokságot is nyerhet és játékosokat adhat a brazil válogatottnak.

Falcaoval ez egyszer és mindenkorra megváltozott. Azóta az Internacional büszkén vallhatja magát az egyetlen olyan klubnak Braziliában, mely az összes megnyerhető nemzeti és nemzetközi trófeát elhódította. Falcao nagyságát jelzi, hogy őt választották az Internacional minden idők legjobb játékosának.

Ha valaki az utcán találkozott az elegáns, csendes és visszafogott, magas homlokú Falcaoval azt hihette, hogy egy orvossal, esetleg egy mérnökkel van dolga. A pályán ez a kép megváltozott, Falcao céltudatossága, taktikai érzéke, egyedülálló képessége a helyezkedésre a világ legjobb irányító középpályásává tette. Pele úgy jellemezte őt, hogy “Falcao a legeurópaibb brazil.”

Azt mondták róla, hogy labda nélkül ő a legjobb játékos a világon.

Ez így viccesen hangzik, de valójában arról van szó, hogy senki sem tudott úgy helyezkedni a középpályán mint ő, Falcao mindig szabadon várta a labdát és ha egyszer megkapta ritkán vesztette el, mintha előre tudta volna, hova fog menni a labda, mit fognak csinálni az ellenfelek, mire gondolnak a csapattársak. Valósággal uralta a középpályát, mindig az ő csapata birtokolta a labdát, az ellenfelek alig jutottak a játékszerhez.

Fiatal korától kezdve jellegzetes tartással játszott, sose a labdát nézte, mindig egyenes háttal, kinyújtott nyakkal figyelte a csapattársak és az ellenfelek mozgását. Egyszer így fogalmazott: “a labdát felesleges nézni, az úgyis ott van a lábamnál”. Elegáns stílussal és hibátlan labdakezeléssel, egyformán vett részt a védekezésben és a támadásban. Egykori csapattársa a Rómában, a világbajnok Graziani, egyszerűen úgy jellemezte, hogy ő az univerzális játékos.

Falcao 1973-tól 1979-ig játszott az Internacional csapatában, ezalatt nyert 5 állami bajnokságot, 3 brazil bajnokságot és kétszer nyerte el a brazil aranylabdát, melyet a bajnokság legjobb játékosának ítélnek. Az 1979-es brazil bajnokságban csapata páratlan bravúrt hajtott végre, veretlenül hódították el a bajnoki trófeát, ezt a mai napig senki sem tudta megismételni.

Mikor 1980-ban megvásárolta az olasz AS Roma

A római szurkolók értetlenül fogadták érkezését. Nem értették, mért kellett Brazíliába menni egy középpályásért, az akkoriban óriási összegnek számító 1,5 millió dollárért, ők egy labdazsonglőrt, egy Zicót vártak, ehelyett hoztak nekik egy középpályást, aki alig lőtt gólokat, és még kunsztokat se mutatott a labdával. Hát milyen brazil az ilyen? Falcao úgy viszonyult a focihoz, mint egy munkához, ő egy magasan képzett szakmunkásnak látta magát, aki mindig a csapat kedvéért játszott, egyszer azt mondta “nekem az a dolgom, hogy a csapattársaim jól játszanak.”

Vigyázat, nem arról van szó, hogy Falcao nem tudott trükköket mutatni a labdával, a labdakezelése ugyanolyan kifinomult volt, mint a taktikai érzéke. A római bemutatkozó meccsén, mikor látta, hogy a közönség csalódottnak tűnik, megmutatott egy pár látványos labdaátvételt, néhány technikás emelést, egy pár sarkazást, amíg a közönség el nem kezdett tapsolni, mindezt természetesen a mérkőzés közben az ellenfelek orra előtt. De ezek a trükkök neki felesleges sallangok voltak, ő túl okos volt ahhoz, hogy elvesszen az egyéni szépségben, számára mindig a végeredmény volt a fontos.

Rómában, mikor megszokta az olasz bajnokság iramát, megmutatta, hogy miért is szerződtették és megismételte a csodát, amit az Internacionalban már véghezvitt: bajnoki címig vezette a fővárosi alakulatot, 40 év óta először. Római évei alatt a fővárosi gárda megnyerte 1983-ban az olasz bajnokságot, 1981-ben és 1984-ben meg az olasz kupát. Népszerűsége páratlan méreteket öltött a Róma szurkolók körében, úgy emlegették, mint Róma nyolcadik királyát.

A bajnoki cím elnyerése után a Róma meg se állt az 1984-es BEK döntőig, itt azonban, Falcao csapata gyengén, idegesen és lassan játszott és 11-esekkel elvesztették a trófeát a Liverpool ellen, ráadásul hazai közönségük előtt, a római Olimpiai Stadionban.

A Liverpool ellen elveszített kupadöntő egy töréspont volt Falcao és a Roma viszonyában. A brazil, érthetetlen módon, nem jelentkezett a tizenegyes rúgók közé, az akkor okozott csalódást a Róma szurkolói a mai napig sem bocsátották meg neki teljesen.

A válogatott és az edzőség

Az 1984-es Bek döntő elvesztése után Falcao, nem volt többé a régi, a következő szezonban már csak négyszer lépett pályára a Romával és egyetlen gólt szerzett.

Ennek a fő oka, az előző szezonban összeszedett térdsérülés volt, amin egy műtét sem segített. Mikor a Roma berendelte egy orvosi vizsgálatra, Falcao inkább repülőre szállt és hazament Brazíliába, a Roma pedig kihasználta a lehetőséget és felbontotta a szerződést a sérült középpályással, aki akkor mellesleg a világ legjobban fizetett játékosa volt.

A római klub vezetői arra gyanakodtak, hogy az öregedő Falcao sérülése nem is volt olyan súlyos, szerintük inkább megunta az olasz bajnokság kegyetlen iramát. Az mindenesetre tény, hogy miután visszatért Brazíliába a Sao Paulohoz szerződött, újra megnyerte a brazil bajnokságot és kiharcolt egy helyet a brazil válogatott keretben, az 1986-os mexikói világbajnokságra.

Itt el is jutottunk a brazil válogatotthoz, ugorjunk vissza 1978-ba. Falcaót kihagyták az 1978-as vb keretből, miután azt az ostobaságot találta nyilatkozni, hogy nem hajlandó csere lenni. Azon a vb-én nem is lett, mivel otthon hagyták. Brazíliában nem viccelnek a válogatottal.

A következő világbajnokságon viszont már a Róma játékosa volt és akkoriban még kevés külföldön játszó brazilt hívtak a válogatottba. Falcao is csak csereként érkezett az 1982-es vb-re, de ezúttal legalább ott volt és most már szó nélkül elfogadta a szerepkört. De nem kellett sokáig ülnie a kispadon, az első játéklehetőség után kirobbanthatatlan tagja lett a kezdő csapatnak.

Az 1982-es vb lett Falcao világbajnoksága

Az egész világ megcsodálhatta páratlan képességeit. Az Olaszországban töltött évek, ha lehet, még pontosabbá és gyorsabbá tették, a játéka még letisztultabb és hatékonyabb lett.

Az a brazil válogatott páratlan volt a maga nemében, Pele és Garrincha ideje óta nem volt egyszerre ennyi tehetségük, Falcaon kívül ott volt Socrates, Cerezo, Zico, Junior és még sorolhatnánk. Mikor a második csoportkörben 3-1-re elverték Maradona (!!!) Argentínáját, mindenki meg volt győződve a brazilok végső sikeréről. A következő mérkőzésen, sajnos jött az olasz válogatott és főleg Paolo Rossi, aki a vb egyik, ha nem a legjobb meccsén, egyedül 3 gólt rúgott a braziloknak.

Falcao kimondottan jól játszott azon a meccsen is, ahogy az egész vb-én, 20 perccel a mérkőzés vége előtt megszerezte a 2-2-es egyenlítő találatot, ami a brazilok továbbjutását jelentette volna. De aznap az olaszok nem ismertek tréfát és Rossi megrúgta a harmadik gólját, belőve az olaszokat a legjobb négy közé.

A papírforma felborult, a brazilok kiestek és az élete legjobb formájában játszó Falcaonak, meg kellett várnia a következő olasz bajnokságot, hogy ismét megmutathassa képességeit.

A Sao Pauloval szerzett bajnoki cím és az előző vb-én mutatott teljesítménye után, természetes volt, hogy beválogatták az 1986-os vb keretbe. De ez már nem Falcao tornája volt, csak kétszer lépett pályára, a csoportmérkőzések során. Az utolsó mérkőzése a brazil válogatottal az 1-0-ás győzelem volt, Algéria ellen. A brazilokat végül Falcao egyik régi olaszországi riválisa, Platini és Franciaország búcsúztatták, tizenegyesekkel a negyeddöntőben.

Az újabb vb csalódás után Falcao szögre akasztotta a cipőjét és befejezte labdarúgói pályafutását, legközelebb már edzői minőségben láthattuk a foci pályák környékén. Falcao ezt is a maga módján tette, rögtön a brazil válogatott edzőjeként mutatkozott be. Ez megint egyfajta rekord, ami Falcao hatalmas tekintélyét jelzi, azelőtt soha senkit nem bíztak meg a brazil válogatott edzői tisztjével, úgy, hogy korábban még sehol sem edzősködött.

Edzőként az 1991-es Copa America második helyéig vezette a brazil válogatottat, ezután távozott a kispadról. Utólag elmondhatjuk, hogy a válogatott edzőség nem volt egy jó ötlet, az általa vezetett brazil válogatottnak, 18 lejátszott mérkőzésen mindössze 6 győzelmet sikerült kicsikarni.

Falcao Mexikó, Japán

De itt sem sikerült jelentős eredményeket felmutatnia és 1992-ben trófeák nélkül állt tovább.

Falcao azonban nem adta fel, újra visszatért ezúttal a japán válogatott kispadjára, itt már valamivel jobban szerepelt, mégse sikerült kijutnia a vb-re, mikor elvesztették az Ázsiai játékokat a japánok leváltották. Ezután egy darabig senki sem bízta csapatát Falcaora, pedig ő próbálkozott többfelé is. Például többször kinyilvánította szeretetét és odaadását, egykori csapata, a Róma iránt, ám az olaszok köszönték szépen, de nem kértek az edző Falcaoból.

2011 áprilisában az Internacional kispadján láthattuk viszont, annál a klubnál, melyet játékosként ő tett naggyá a hetvenes években. Április 12-én mutatták be és május 4-én már ki is esett a Libertadores kupából, az uruguayi Penarol ellen. Május 15-én viszont megszerezte edzői pályafutása első trófeáját, mikor 11-esekkel megnyerte az állami Gaucho bajnokságot, az ősellenség Gremio ellen. Sajnos nem örülhetett sokáig a sikernek, július 18-án leváltották, mindössze 19 mérkőzés után az Internacional kispadján, miután zsinórban elvesztettek 3 mérkőzést.

Pályakép

Paulo Roberto Falcao, becenevén “az isteni”, a hetvenes és nyolcvanas évek egyik legjobb játékosa volt, posztján, irányító középpályásként talán a legjobb. Játékosként képes volt két egyesületet is naggyá tenni, nem is akárhol, hanem Brazíliában és Olaszországban. Pályafutása során, különböző csapataival legyőzte Platinit, elverte Zicót, elpáholta Paolo Rossit és hazaküldte Maradonát.

Még sokáig fogunk találkozni a nevével, valahányszor valaki megpróbálja összeállítani minden idők legjobb brazil válogatottjának a névsorát.

Korábbi cikkekKövetkező cikk

Megosztás