PDSZ: Orbán Viktor azt gondolja, hogy az oktatásban dolgozókra másként hatnak az oltások!?

A mai bejelentés alapján erősen úgy tűnik, hogy Orbán Viktor azt gondolja, hogy az oktatásban dolgozókra másként hatnak az oltások. Sokkal előbb leszünk szerinte védettek: már az első után is, 8-9 nappal. Ez azonban tudjuk, hogy nincs így – írta bejegyzésében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közösségi oldalán.

“Ahogy az sem igaz, hogy ő küzdött azért, hogy a közoktatásban dolgozókat oltsák be

Most pedig kérdés, hogyan kerül fel mindenki az oltási listára, mikor az a rendszer, amiről a miniszter ír nem működik, de hogyan kerülnek fel azok, akiket évekkel ezelőtt kiszerveztek (pl. takarítók), de ugyanúgy ki vannak téve a fertőzésnek, ahogy a többi dolgozó.

Szél Bernadett: Nagyon kemény….

“Orbán reggel gyakorlatilag elárulta, hogy azért hagyták ki a pedagógusokat az oltási tervből, és azért akarták őket visszaengedni az iskolákba úgy, hogy sem nem tesztelik, sem nem oltják őket, mert

“nem mindenki pedagóguspárti ebben az országban”.

Az interjút hallgatva elsőre nem is értettem, hogy miért kezd el arról beszélni, mennyire “népszerűek” a pedagógusok, mi van a nyári szünettel meg a dolog “színével és fonákjával”, mégis mi köze van ennek az oltásukhoz?

Aztán összeállt a kép:

képes volt a kormány azért kihagyni őket az oltási tervből, mert az emberek “nem fogadnák el”, ha előrevennék őket az oltásban.

Rémisztő, hogy az alapján hoz a kormány a kritikus munkakörökben dolgozók oltására vonatkozó döntéseket, hogy mit szól a szomszéd! Nekik az lenne a feladatuk, hogy megvédjék az emberéleteket, nem az, hogy közvélemény-kutatások alapján hozzanak döntéseket járványügyi kérdésekben! A gyermekeinkkel szoros kontaktusban dolgozó bölcsődei dolgozóknak, óvodapedagógusoknak és iskolai dolgozóknak azért kell megkapniuk az oltást soron kívül, és kellett volna megkapniuk időben, mert kiemelt közfeladatot látnak el, ők működtetik az egész oktatást és nap mint nap veszélyeztetik az életüket. Ahogy a Fazekas Mihály Gimnázium pár napja koronavírusban elhunyt 54 éves tanárának lánya mondta:

“Apukám sokszor hangoztatta, hogy életveszély így tanítani.”

Orbán Viktor szavai szerint viszont a kormány nem ezt az életveszélyt nézte, hanem azt, hogy

“mit szólnak az emberek”.

Szégyelljék magukat!”

 

tanár

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük