A január 20-ára Pécs városába szervezett ételosztásra a hatóság nem adott rá engedélyt, inkább a felajánlást tevő vállalkozónál vizsgálódott. A DK képviselőjelöltje szerint a hatalom szólt közbe. A város jelenleg az Európa Kulturálatlan fővárosa címért versenyez, és jól áll!
[mnky_ads id=”10551″]


Miért is nem lehet meleg ételt osztani a rászorulóknak Pécsett? 

Az esetről Nagy Ferenc, a DK politikusa, a baloldali összefogás Baranya 2-es körzeti képviselőjelöltje számolt be Facebook-oldalán.
[mnky_ads id=”10552″]
“Az ANTSZ engedélyének reményében már minden előkészületet megtettünk, plakátokat is kitettünk a közösségi ház környékén, és más módon is hívtuk az embereket. Az ételt készítő vállalkozó többszöri személyes megkeresésére sem hozta meg az emberiességi szempontból is indokolt döntését a hatóság.Elmondásuk szerint olyan új szabályozás került kiadásra, mely alapján elektronikus úton kitöltendő nyomtatványon kell kérelmezni az engedélyt.Ez a nyomtatvány azonban még az ő részükre sem áll rendelkezésre, nem elérhető még az ügyfélkapun keresztül sem.

Az a rendszer, amit a Fidesz létrehozott, nem működik, de nem is akarják, hogy működjön. A hagyományos, kézzel is kitölthető nyomtatvány erre már nem alkalmas, mondván, hogy új nyomtatvány van.Tehát adminisztratív úton akadályozzák, lehetetlenítik el a rászorulókat segítő ételosztást.

Majd csak elmúlik a hideg időszak, utána pedig már az éhezők sem lesznek éhesek, gondolják.Éhező gyermekek is csak addig lesznek Magyarországon, amíg a Fidesz van hatalmon.

Hab a tortán, hogy az engedélyért folyamodó vállalkozó éttermében az egyik napon megjelent két ellenőr, körbejárták a konyhát és visszatérésüket jelezték a tulajdonosnak.Joguk van az ellenőrzéshez, de ez így megfélemlítés.

Karácsony előtt nem gátolták az ételosztásokat.A hatalom parancsára már nincsenek szegények, éhes emberek? Több helyről is hasonló adminisztratív korlátozó jelzésről tudunk. Nem maradt számunkra más, mint lemondani a 20-i teremigényt és több helyen kifüggeszteni a képen látható feliratot. A DK is segíteni akar, ahogy tesszük ezt már évek óta, ruhát és ételt osztottunk a megye több településén.Várjuk és igényeljük újra az ételosztásra az engedélyt, hogy az amúgy is szegényes meszesi körzetben meleg ételhez jusson 150- 200 éhes, netán éhező ember.”

A jelenlegi pécsi városvezetés teljes nyelvszélességgel, vakon követi a kormányutasításokat, nem törődve a város rászorulóival.
[mnky_ads id=”10553″]

Elkészült az Első Pécsi Nemzeti Lőtér – Hírzuhatag Baranyából

Nincs emberség a fideszes pécsi önkormányzatban

Az Orbán-pereputty betette hírhedt saját lábát a Pécsi Tudományegyetemre

 http://varosikurir.hu/fertozo-soros-leves/

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A fideszmaffia minden tettükkel aljasságukat és gazemberségüket, embertelenségüket bizonyítják, hatalmas lopásokkal fűszerezve!
    Miért teheti a fidesz?
    Mert debil, kretén beszari az ellenzék.

  2. Ehhez képest, 1601-ben I. Erzsébet angol királynő hozta az első, az egész országra kiterjedő szociális törvényt. A dilemma a következő volt: az állam beavatkozhat-e az emberek életébe, és ha igen, akkor hogyan és kinek az oldalán. A törvény a beavatkozás mellet állt ki.
    Két legfontosabb rendelkezése, hogy
    – a szegényeket a község segélyezze,
    – illetve azok a községek, amelyek nem tudnak segélyezni, azok intézményeket állíthatnak fel a szegények ellátására.

  3. Ez a képmutató hazug és álszent társadalom végteméke: miközben
    az öregségi nyugdíj legkisebb összege (a nyugdíjminimum) 2008. január 1. óta
    28 500 forint, akkor azon versenyeznek “uraink” hogy ki oszthat krumplit, lisztet, gulyást évente egyszer
    (kétszer)…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét