Connect with us

Bulvár

Pedofil bűnbanda szervezte a gyermekprostitúciót —  saját rokonai árulták a kislányt

böjte
Megosztás

Lakat alatt a pedofil bűnbanda! Elfogták azt a  három férfit és egy nőt, akiket egy 13 éves lány szexuális bántalmazásával, illetve gyermekprostitúcióval és emberkereskedelemmel vádolnak – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

A legmocskosabb bűncselekmény

A közlemény szerint a rendőrök még februárban értesültek arról, hogy egy 13 éves lányt két berettyóújfalui férfi szexuálisan bántalmazott Furtán.
A két férfinek szexuális erőszak, valamint gyermekprostitúció kihasználása miatt kell felelnie.
A nyomozás során kiderült: a sértett két rokona, egy 41 éves nő, valamint egy 22 éves férfi a két gyanúsítottól pénzt kért azért, hogy szexuális kapcsolatot létesíthessenek a gyermekkorú lánnyal.
A rendőrök kedd hajnalban összehangolt akcióban fogták el a sértett két rokonát, majd őrizetbe vették őket. Emberkereskedelem megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük nyomozást.

Mi a helyzet Magyarországon?

„A legutóbbi öt év statisztikai adatai és a rendőrségi tapasztalatok nem indokolják, hogy a rendőrségen belül gyermekprostitúció elleni akciócsoportot hozzanak létre. A tapasztalatok szerint a kiskorú prostituáltak nem fenyegetés és kényszer alatt, hanem önként válnak prosituálttá…. a megelőzés az iskola feladata, a rendőrség csak jelzőrendszeri tagként tud közreműködni”

„A fenti idézet 2011-ben látott napvilágot, és váltott ki heves vitát a politikai és szakmai közösségekben. Első olvasásra akár igazat is adhatnánk a nyilatkozónak, hiszen az ENyÜBS2 adatai szerint az elmúlt öt évben nem érte el a harmincat sem azoknak a büntetőeljárásoknak a száma, amit kiskorúval szembeni szexuális kizsákmányolás miatt indítottak kerítők, futtatók vagy bordélyházat üzemeltetők ellen. Miért érezzük mégis úgy, hogy valami nincs rendben ezzel az adattal? Egyrészt talán azért, mert a magyar statisztikával nehéz szembeállítani az ILO (ENSZ Munkaügyi Szervezete) becslését, mely szerint évente több, mint egymillió gyerek kerül a szex-piacra, vagy azt a (szintén becsült) adatot, mely szerint a fejlett világban a prostituáltak megközelítőleg 25%-a gyermek – azaz 18 éven aluli. Másrészt meg azért, mert ugyan sokféle számot kigyűjthetünk és felsorolhatunk, a „számháborút” a végtelenségig folytathatjuk, a nagyon magas látencia (rejtve maradás) miatt mégsem találunk olyan statisztikát, ami minden kétséget kizáróan megmutatná valójában hány gyermek válik ma Magyarországon szexuális kizsákmányolás áldozatává. Ennek egyik oka a rejtőzködés, amiben nem csak az elkövető (a gyereket kihasználó felnőtt vagy másik gyermek) és a „szolgáltatásokat” igénybe vevő kliens érdekelt, de az áldozat is – és kettőjük játszmáját a nagyon alacsony statisztikai adatokért felelős másik „ok”, a szakemberek félrenézése, inkompetenciája és hárítása „keretezi” egy képpé.” (Olvassa el az teljes bejegyzést itt)

pedofil

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gedee

    2020.07.22 14:01 at 14:01

    KASZTRÁLÁS!
    Na meg börtön a maximum!

  2. Pingback: A gyerekeket internetes szexuális zaklatástól védő törvényjavaslatot ismertetett az Európai Bizottság - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük