Connect with us

Kerítésen innen

Péntek reggeli Orbán: aki nincs beoltva az életveszélyben van

Megosztás

Orbán Viktor  kormányfő péntek reggel szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában vendégeskedett, ahol a legújabb kormánydöntésekről, tudnivalókról számolt be, most lássuk csak a járvány ügyben mondottakat.

Megosztás

Orbán Viktor  kormányfő péntek reggel szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában vendégeskedett, ahol a legújabb kormánydöntésekről, tudnivalókról számolt be, most lássuk csak a járvány ügyben mondottakat.

Tavaszi nosztalgia

24 óra alatt több mint 6000 új fertőzöttet találtak és több mint 3000-en vannak kórházban az új koronavírus miatt és a miniszterelnök azzal kezdte az interjúját, hogy a tavaszi oltási hadjáratban a brit variánst sikerült megfékezni. Ám most az új, delta variáns száguld végig a világon és Magyarországon is, ami gyorsabban terjed és súlyosabb megbetegedéseket okoz. Az előfordul, hogy oltással is elkapják emberek, ám nagy bajt nem okoz, viszont az oltatlanok nagyon súlyos állapotban kerülhetnek kórházba vagyis az ő életük veszélyben van.

Orbán Viktor azt mondta, semmilyen intézkedés nem véd, kizárólag az oltás, ám a korlátozó, szigorító intézkedések (például a maszkviselés) lassítani tudják a járvány terjedését. Azonban ha továbbra is ilyen ütemben vagy még gyorsabban terjed a vírus, akkor arra reagálni kell és az operatív törzzsel együtt fontolóra vesznek újabb szigorításokat.

Jelenleg 10 millió vakcina áll rendelkezésre és év végéig még 5 millió érkezik az országban. Mivel az ország különböző pontjain nem egyformán terjed a vírus, ezért kellett bevonni a munkaadókat a védekezésbe vagyis hogy az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak.

Amíg mindenki nincs beoltva, ez a vírus fertőzni fog

Orbán Viktor úgy véli, egy általános kötelező oltás túl van azon a tűréshatáron, amit a magyarok elfogadnak, azt azonban el tudják fogadni, ha egy munkahelyi közösség azt mondja, hogy vedd fel az oltást, vagy maradj otthon, és legyél fizetés nélküli szabadságon.

A kormány hiába próbálja folyamatosan győzködni az embereket, hogy oltassák be magukat, ez nem elég, ám egy munkahelyi közösség, és ez a „föld közeli” érvelés segíthet. A miniszterelnök szerint a kormány eddig sikeresen ellenállt annak a kísértésnek, hogy virológus szakembernek képezze át, és mindig szakértők véleményére hivatkoznak a döntéseket illetően és az operatív törzs is rendszeresen konzultál a szakemberekkel. Orbán szerint a beoltottak kevesebb, mint 1%-a betegszik meg, az oltatlanoknál a megbetegedés kockázata tízszer nagyobb, és a súlyos betegség kockázata is „sokkal-sokkal” nagyobb – mondja a szakértőktől kapott adatokat.

Kapcsolódó

Isten tudja! Egyházi tallózó védőoltás ügyben

Orbán

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük