Connect with us

Kerítésen innen

Pénteken a közlekedés neve: őrület – mielőtt elindulsz, olvass, megéri!

pénteken
Megosztás

Pénteken többek között a Műegyetem rakpart és a Rákóczi út egy-egy szakaszára sem hajthatnak be autók, mert ez a vonulások napja.

A programok egy része elmarad, nem úgy a terelések, lezárások

Az október 23-ai nemzeti ünnepen idén a járványhelyzet miatt elmaradnak a megszokott programok, mindössze a Kossuth Lajos téren rendezik meg a zászlófelvonást, de így is komoly változásokra kell készülni a közösségi közlekedésben pénteken – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közleményben azt írják, hogy pénteken hajnali 5 órától délelőtt 10.30-ig a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Haller utca/Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik.

Délután és este

Az SZFE melletti vonulásos demonstráció miatt változik több belvárosi járat útvonala. Várhatóan 16 és 22 óra között lesz a Műegyetem rakpart-Szent Gellért tér-Szabadság híd-Fővám tér-Belgrád rakpart-Március 15. tér-Kossuth Lajos utca-Astoria-Rákóczi út-Uránia útvonalon a demonstráció, a Rákóczi útra a Blaha Lujza tér és az Astoria között reggel 8 órától már csak a BKK járatai hajthatnak be. A rendőrség azt közölte, hogy a szakasz péntek este 8-ig lesz lezárva.

15 órától 18 óráig lezárják a Műegyetem rakpartot is a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között. Emellett szakaszosan és időszakosan lezárják 16 órától 19.30-ig a Műegyetem rakpart-Szent Gellért tér-Szabadság híd-Fővám tér-Belgrád rakpart-Március 15. tér-Piarista köz-Szabad sajtó útja-Kossuth Lajos utca-Astoria-Rákóczi út útvonalat.

A rendezvény idején a korlátozások az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as, a 9-es, a 15-ös és a 115-ös busz, a 47-es és a 49-es villamos, valamint a 72-es trolibusz közlekedését érintik.

Október 23-án egyébként az ünnepnapi, 24-én és 25-én a hétvégi menetrend szerint indulnak a BKK járatai.

(Via hvg)

pénteken

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük