Pénteken volt a Magyar nyelv napja

Nem tévedés, ez is az is magyar nyelv, csak az egyik -mondjuk így- holtnyelv, amíg a másik nagyon is élő. Az ünnepi nap szellemében álljon itt egy remekbe szabott Krúdy stílusgyakorlat Konok Péter közösségi oldaláról.

Hosszan, lustán

– Tudja, Majmunka, én a nyelvet leginkább hosszan, lustán abálva szeretem. Vannak, akik megnyúzzák előbb, de én csak sikálom, erős, sprőd kefével, amit csak erre tartok szellős helyen felakasztva – a durva, állatias bőre, az tartja össze a nyelvet, az ad neki keretet, hogy a formája megmaradjon. Mert a formák igenis fontosak, Majmunka, a nyelvnél meg különösen, hiszen a nyelv akkor jó, ha már olyan szemérmetlenül puha, hogy szinte kenyni lehet. A főzőlevébe egész borsot teszek, pár szemet csak, feketét és zöldet vegyesen, babérlevelet, mustármagot, gerezd fokhagymát, sót. Semmi mást. Van, aki darabka fahéjat is rak mellé, meg szekfűborsot, csillagánizst, ilyesmit, de én ezt amolyan fura kivagyiságnak tartom, ártalmatlan, ámde szükségtelen póznak. Márpedig, Majmunka, a főzésben a hübrisz és a léhaság egyaránt hamar megbosszulja magát. Szóval, a megsikált nyelveket hideg vízben teszem fel, magas vasfazékban. Mikor a víz épp gyöngyözni kezd, melléjük dobom a fűszereket, befedem a fazekat, és várok. Felkészülök a nyelv csodájára, közben tormát reszelek, tojássárgából pár csepp olajjal majonézt keverek, snidlinget metélek apróra, iszom egy pohár bort. Két és fél, de inkább három óra múlva a nyelveket kiveszem, meleg porcelántálba rakom, forró tormamártással öntözöm. Addigra kész a pirítós, jóféle zsemlyéből, ami vajjal készül és savóval, nem vízzel, ahogy mostanában szokás; vagy még inkább illik a nyelvhez a félig pirított vékonyka rozskenyér, nem baj az se, ha köményes; vagy akár olyan ragacsos, korpás fekete komiszkenyér jóféle szőke sörben elmorzsolva, és hozzá csöppnyi melasz. Emlékszik még a melaszra, Majmunka? Hát persze, maga biztosan emlékszik. Na, hát így szeretem én a nyelvet, főleg a tövét és a hegyét, forrón még, ahogy elomlik az ínyemen, mint egy sárga, nyárvégi, buja délután.

Jaj maga csacsi!

– De miről jutott ez most az eszébe, maga álomittas gavallér? Feketézik és újságot olvas. Mindig csak feketézik és újságot olvas…
– Azt írják itt az újságban, Majmunka, hogy a magyar nyelv napja van ma. Hát arról.
– Jaj, maga csacsi! Az nem az a főtt nyelv, hanem az, amit beszélnek meg írnak.
– Nem tudom, Majmunka… Attól úgy elment a kedvem. A múltkor is csak nyökögtem-vakogtam, nem bírtam szépen, magyarosan, ropogósan kimondani, hogy “Kulturkampf”.

(Szerző: Konok Péter)

Kapcsolódó

Péntek a magyar jelnyelv napja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük