Connect with us

Kék fény

Pénzhamisítók buktak le – Nem aprózták el, a szó valós és átvitt értelmében sem

Megosztás

Lebukott egy újabb pénzhamisításra szakosodott banda.

Megosztás

Elfogtak három pénzhamisító  férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamis 20 ezer forintos és 100 eurós bankjegyeket hoztak forgalomba – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon. Az ilyen bűncselekmény hazánkban az elmúlt évszázad első harmadában volt igazán jellemző.

Hamis a 20 ezres

Azt írták, hogy a nyomozást még tavaly májusban indították, miután több helyszínről hamis 20 ezer forintos bankjegyekről érkeztek bejelentések. A gyanú szerint egy 29 éves férfi tavaly áprilistól hamis 20 ezer forintos bankjegyeket készített abból a célból, hogy azokat forgalomba hozza. A beváltásban egy 30 éves férfi is segítette a hamisítót, aki a hamis pénzzel főként budapesti üzletekben, kisebb értékben például dohányterméket, pékárut vásárolt.
Az ebből származó bevételeket elosztották; összesen 237 hamis bankó került így a pénzpiacra – tették hozzá- írta meg az MTI.

Sorra került az Euró is

A hamisító a rendőrségi közlemény szerint nem állt meg a magyar pénz hamisításánál, legalább negyven 100 euróst is gyártott, amelyet egy másik ismerősének adott át továbbértékesítésre.
A nyomozók január 11-én három budapesti helyszínen tartottak kutatást, a bizonyítékokat lefoglalták, és mindhárom gyanúsítottat elfogták.
Pénzhamisítás gyanújával hallgatták ki őket, a hamisítót és első társát őrizetbe vették, a bíróság döntése alapján mindketten bűnügyi felügyeletbe kerültek, míg harmadik társuk szabadlábon védekezhet. Jelezték azt is, hogy az eljárás során a nyomozók a bűncselekményben részt vevő további személyeket is felkutatják.

A nagy magyar frankhamisítási botrány

1925 végén bombaként robbant a magyar közéletben, hogy kormányhoz közel álló, magas beosztású személyek pénzhamisítási ügybe keveredtek. Az ügy lefolyása ismerős a mai szemlélőnek: mindenki vádolt mindenkit, csak végül az nem derült ki, mi is történt valójában.

Kontár munka 
A bankjegyeket több szakértő is megvizsgálta, köztük például Baross Gábor, a takarékpénztár elnöke. Egybehangzó véleményük szerint a minőségük nem volt megfelelő, hiszen a papír különbségein kívül több egyéb eltérés is megfigyelhető volt. Összességében úgy ítélték meg, hogy szakemberek, hogy a pénzhamisítók műve  megtévesztésére nem alkalmas az elkészült hamisítványok silányak, ám talán a lakosságot át lehet verni a bankjegyekkel. A rossz minőség állt annak hátterében is, hogy a pénzt Franciaországon kívül kívánták forgalomba hozni- Origó.

(Ezekről írtunk ma reggel)

Szerző