Felfokozott érdeklődéssel várták Bayer Zsolt és Pesty László fellépését a 30. tusványosi pikniken, akik fürdőzve a népszerűségben még a szokásosnál is felszabadultabban igazi náci dumát rittyentettek.


Érdekes, mintha ez hallottuk volna már….

Emlékeznek? Szélsőjobboldalról lehetett hallani pontosan Pesty vádját, csak a “vádlott” akkor a cigányság volt. A Fidesz-megszólalók remekelnek a példabeszédek kiválogatásában, hiszen nem kell feltalálni a csőben a lyukat, ez már egyszer (sokszor) bejött, a nép vevő rá.

Bayer-remekek….

Jorgen Randers norvég klímastratégia-professzor néhány napja adott interjút a hvg.hu-nak, amiben szorgalmazta, hogy a fejlett világ államai az egygyerekes családmodellre térjenek át, mivel ezekben az országokban a legnagyobb az egy főre jutó fogyasztás.

Erre Bayer:

„Ez a klímastratégia-professzor kifejtette megrendülését afölött, hogy a magyar kormány a magyar népesség szaporulatának irányába tesz lépéseket. Szerinte ez rettenetes, és ilyet csak Ceausescu Romániájáról és a mai Magyarországról olvasott. (…) Ideje lenne akkor, hogy Jorgen elvtárs Norvégiából – hogy eresztenék rá édesanyjára a bikát – is távozzon az élők sorából, és így csökkentse az ökológiai lábnyomát.”

Bayer reméli, hogy 10-20-30 év alatt leáldozik ezeknek

„a küldetéstudatos, idióta elmebetegeknek, és a keresztény európai fehér ember újra hajlandó lesz szaporodni”.

“… az európai értékeket leszarom!”

Bayer “belemelegedtében”…?

„Párizsban két éve egy muszlim bemászott a szomszédjához, egy idős francia nőhöz, agyonverte, kidobta az ablakon, most pedig felmentették, mert sok marihuánát szívott, és nem volt beszámítható. Ezek az európai értékek? Akkor én ezeket az európai értékeket leszarom! Én maradok ebben a kutyaszaros Ázsiában, és ragaszkodom a 20-30 éve még európai értékeknek számító értékhez.

Észrevéve a 444.hu újságíróját….

Isten, haza, család, ezek a tökös európai értékek.”

Bayer a beszélgetés végén kiszúrta a 444.hu újságíróját, majd azt mondta, reméli, hogy 10 év múlva tényleg visszatérnek a régi európai értékek, és a 444 újságírója pedig

„még a jelenleginél is sokkal szarabbul fogja érezni magát”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét