Connect with us

Blogbazár

Péterfy Gergely: felnőttünk egy rab országban, aztán eljött a szabadság, aztán az ország eltűnt

Véget ért az "ártatlanság kora" - Az Index nem száll le a "döglött lóról", ha már kitalálták, hajtják.....?
Megosztás

Most, hogy az Index is megszűnik (vagy „Index” lesz belőle, mint ahogy már csak „Parlamentünk” van, „Kutatóintézeteink” és „Mészáros Lőrincünk”), azt gondolom, egyre inkább érdemes leszámolni azzal az illúzióval, hogy az EU megmenti a magyar demokráciát, megóvja a sajtószabadságot, meg úgy egyáltalán, eljön igazságot osztani.

A tízes évek közepéig nagyjából értelmesnek tűnt

az a narratíva, hogy

„felnőttünk egy rab országban, aztán eljött a szabadság, és most az ország megint rab lett”;

de ennek most már biztos, hogy semmi értelme.

Felnőttünk egy rab országban, aztán eljött a szabadság, aztán az ország eltűnt

Ha az ország rab lenne, mi is rabok lennénk, börtönben ülnénk, gulágon – de nem ott ülünk. Szabadok vagyunk egy rab országban – ez önellentmondásnak tűnik. Pedig szerintem nagyon egyszerű feloldani: az ország, ahol rabok lehettünk volna, véreim, és láncainkat joggal rázhatnánk – az ország eltűnt. Elvesztette köz(pénz) jellegét, magántulajdonná változott, és így, mint ország és mint haza, semmivé lett. Nincs többet. Az Indexből „Index” lesz, ahogy Magyarországból már jó ideje „Magyarország”.

Innentől viszont új dimenziók nyílnak

Nem kell többé állampolgárként viselkednünk: eljött az „állampolgár” ideje. Ha nincs többé Magyarország, de még mindig azt szeretnétek, hogy legyen, kell egyet alapítani. Teljesen újat. Ez az alapítás sok mindent jelenthet – de egyelőre leginkább mégis azt jelenti, hogy új, „Magyarországtól” független intézmények kellenek. Ehhez pedig szakítani kell „Magyarország” intézményeivel.

Ki mit bír, szakítsa el

Akinek ez annyit jelent, hogy nem olvassa és nem nézi a sajtóját, legyen annyi. Aki nem lép be a szállodájukba, nem eszik az éttermükben, nem vesz az autójukból, szakítsa ezt.

Aki ki tud lépni az adórendszeréből, társadalombiztosításából, tegye meg. Aki csak megvetően hátat fordít, fordítson hátat. Fényesebb a kardnál a kard: nincsenek láncaink, csak régi, rossz fogalmaink és hibás érveléseink.

Nem lesz Index? Csinálni kell újat.

Forrás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük